Oroszország közölte, hogy az Egyesült Államok lemondta a két ország közötti tárgyalások következő fordulóját. Ez a jelek szerint visszalépés abban a folyamatban, amit Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnökök indítottak el a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében.
Egy közleményben Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője nem árulta el, hogy Washington megindokolta-e a megszakítását a tárgyalásoknak, amik Trump januári visszatérése után kezdődtek el.
Oroszország a Joe Biden vezette előző amerikai kormányzat alatt „nulla alatti” szintűnek minősítette a kétoldalú kapcsolatokat, mivel az USA fejlett fegyvereket szállított Ukrajnának, és többször is szankciókat vetett ki Oroszországra a háború miatt.
„A mai nappal az amerikai tárgyalók kezdeményezésére lemondták a kétoldalú konzultációk következő ülését, aminek a célja az volt, hogy megszüntessük az »ingerpontokat«, és normalizáljuk a két ország diplomáciai képviseleteinek működését” – mondta Zaharova, aki reméli, hogy „az általuk tartott szünet nem tart túl sokáig”.
Oroszország még a múlt héten jelezte, hogy az USA és Oroszország közötti, az ukrajnai háború lezárását célzó megbeszélésektől független tárgyalásokat hamarosan Isztambulból Moszkvába helyezik át. A Kreml ugyanakkor – miközben tagadta, hogy a párbeszéd megszakadt volna – szintén múlt héten elismerte, hogy „sok akadály” van a kétoldalú kapcsolatokban, és nem várható gyors eredmény a javításukra irányuló tárgyalásoktól.
Mindkét fél szerint óriási potenciál rejlik az üzleti és befektetési lehetőségekben, ha a kapcsolatok javulnak. De Trump – annak ellenére, hogy öt telefonbeszélgetést is folytatott Vlagyimir Putyinnal, legutóbb szombaton – csalódottságának adott hangot Oroszország háborús lépései és a békemegállapodás felé történő látható előrelépés hiánya miatt. (Reuters)