Az Akadémiai Dolgozók Fóruma követeli a négy kutatóintézetet kiszervező „átgondolatlan, szakmaiatlan és inkompetens” kormányzati terv visszavonását

TUDOMÁNY

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) is beszállt az egykori akadémiai kutatóintézetek jövője körüli lobbizásba. A szervezet közleményt adott ki, amiben követeli az „átgondolatlan, szakmaiatlan és inkompetens” tervek visszavonását, és üdvözli, hogy a kutatóhálózat főigazgatói június 17-ei megbeszélésükön megállapodtak, hogy közösen állnak ki a Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat egysége mellett.

Kedden írtuk meg, hogy az Akadémiától korábban elvett és HUN-REN-re átkeresztelt kutatóintézeti hálózatról a kormány leválasztaná a négy „legrenitensebb”, bölcsész- és társadalomtudományi kutatóintézetet, ahol a politikai átalakításokkal szemben a legnagyobb az ellenállás. Ezeket az intézeteket egészen közeli, augusztus elsejei határidővel a már amúgy is kivéreztetett ELTE-re vinnék át. Az átszervezést úgy próbálták beállítani, mintha az ELTE kérte volna, de ez színjáték: több forrásból megerősített információink szerint a valódi döntés kormányszinten született meg.

Az ADF közleménye szerint az intézmények leválasztásával Magyarország egyetlen alapkutatási hálózata szűnne meg, a négy kutatóközpont kiszakítása pedig olyan precedenst teremtene, melyet újabb támadások követnének.

„Az ELTE jelen állapotában végletekig kivéreztetett intézmény, amelytől a magyar állam módszeresen, régóta von el forrásokat és államilag finanszírozott hallgatói férőhelyeket. Az ELTE nincs abban a helyzetben, hogy prosperáló, perspektívát nyújtó, biztos otthont adjon az MTA-ról leválasztott, hányattatott sorsú humán- és társadalomtudományi intézetek mintegy 1200 munkatársának.”

A Magyar Tudományos Akadémia székháza
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Az ADF szerint az átalakítás egyetlen célja az lehet, hogy a kutatóintézetek megszüntetését az ELTE felelősségévé tegye a kormány. Azt írták, külön sajnálatos, hogy ebben az egyetem augusztus elsejétől hivatalba lépő rektora már előre segédkezik.

A szervezet követeli az „átgondolatlan, szakmaiatlan és inkompetens” tervek visszavonását és a kutatóhálózat privatizálására, valamint szétdarabolására irányuló intézkedések azonnali beszüntetését.

Az ügyben szerdán a Magyar Tudományos Akadémia vezetése is megszólalt. Azt írták, szívesen átvennék a négy kutatóintézetet, amiket az ELTE-re kényszerítene a kormány.

Kapcsolódó cikkek