A késési biztosítás június eleji bevezetése óta 135 ezer jegy után összesen 90 millió forintot utalt vissza a MÁV az utasoknak, írja az ATV. Ugyanezen idő alatt az utasoktól származó bevétel meghaladta a 7 milliárd forintot, vagyis a bevételek kicsivel több mint 1 százalékát használták fel a késési biztosítás alapján járó 50 százalékos visszatérítésekre.
A MÁV azt is elárulta, hogy az elmúlt kicsivel több mint három hétben 2800 vonat haladta meg a 20 perces késést, ez a járatok 3 százaléka.
A mostani hétvége egyébként sorban már a negyedik volt, amikor valamely szakaszon összeomlott a vasúti közlekedés. Ezúttal a győri fővonalon történt felsővezeték szakadás, majd a hiba kijavítása után ugyanazon a napon Komáromnál egy biztosítóberendezés hibásodott meg.