Orbán Viktor patrióta barátja, Donald Trump – fokozva a vámháborúját – szerdán levelet küldött több országnak: az amerikai elnök 30 százalékos vámot vetne ki Algériára, Irakra, Líbiára és Srí Lankára, Bruneire és Moldovára 25 százalékosat, a Fülöp-szigetekre pedig 20 százalékosat.
A legmagasabb, 50 százalékos vámot Brazíliának ígéri.
Az országoknak augusztus 1-ig van idejük tárgyalni Trumppal, aki ragaszkodik ahhoz, hogy nem lesz hosszabbítás.
A brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva a levélre válaszul nem tárgyalásokat, hanem válaszlépéseket helyezett kilátásba. „Brazília egy szuverén ország független intézményekkel, és nem tűri, hogy bárki kioktassa” – írta da Silva.
Brazília esetében Trump nem csak a „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat” miatt vetne ki vámokat, ami nem csoda, hiszen tavaly az USA Brazíliával szembeni árukereskedelmi többlete 7,4 milliárd dollár volt.
Trump már korábban is bírálta Brazíliát azért, ahogyan a szövetségesével, az előző brazil elnökkel, Jair Bolsonaróval bánik. „Ennek a tárgyalásnak nem lenne szabad egyáltalán zajlania” – írta Trump, aki szerint: „Ez boszorkányüldözés, amit AZONNAL be kellene fejezni!”
A brazil legfelsőbb bíróság március végén döntötte el, hogy Bolsonarót bíróság elé állítják azzal a váddal, hogy egy átfogó összeesküvést irányított annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson a 2022-es választási veresége után. A vádak szerint Bolsonaro megpróbálta megsemmisíteni a választás eredményét, puccsot szervezett, sőt még a megválasztott elnök, Lula da Silva meggyilkolását is tervbe vette.
A „Trópusok Trumpjaként” ismert egykori katonatiszt egy cikluson át vezette Brazíliát, 2019-től 2023-ig. Trumphoz hasonlóan Bolsonaro sem ismerte el a vereségét a baloldali kihívóval szemben, és ő is megkérdőjelezte a választási eredmények hitelességét, különösen az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban fogalmazott meg kételyeket.
Trumphoz hasonlóan Bolsonaro is jogi következményekkel néz szembe. (Donald Trump leköszönő elnökként maga is felbátorította a híveit a Capitolium 2021. januári ostroma előtt, de ő az egész ügyet azzal úszta meg, hogy újra megnyerte az elnökválasztást. Az elítélt lázadóknak kegyelmet adott, az eljáró tisztségviselők jó részét pedig kirúgatta.)
A vitatott brazíliai választás 2022 októberében zajlott, az eredmény szoros volt, de a baloldali Lula da Silva a második fordulóban 50,9 százalékkal legyőzte Bolsonarót. Ennek ellenére Bolsonaro nem ismerte el a vereséget, hanem bíróságon támadta meg a választási eredményeket.
Közben a hívei megtámadták a rendőrség székházát, utakat torlaszoltak el, sőt még a főváros, Brazíliaváros kormányzati épületeit is megrohamozták, látszólag azzal a céllal, hogy katonai beavatkozást provokáljanak ki Lula ellen.
Az ügyészek eközben azzal vádolják Bolsonarót, hogy szövetségeseivel titokban puccsot tervezett, ami során letartóztatták volna a Legfelsőbb Bíróság bíráit, és új választásokat írtak volna ki. A vádirat szerint Bolsonaro leköszönő elnökként azt fontolgatta, hogy „ostromállapotot” hirdet, ami lehetőséget adott volna a hadsereg bevetésére, és az egyik megvitatott lehetőség állítólag Lula megmérgezése volt.
Bolsonarót és további 33 embert februárban helyezték vád alá, az egykori elnök ügye jelenleg is a brazil legfelsőbb bíróság előtt van. A 2024 novemberében lezárult szövetségi rendőrségi vizsgálat büntetőper megindítását javasolta.
Bolsonarót egy külön ügyben már el is tiltották attól, hogy 8 évig közhivatalt viseljen Brazíliában. „Jair Bolsonarót azért üldözik, mert még mindig él a nép emlékezetében” – írta magáról harmadik személyben. „Még hatalmon kívül is ő a legemlékezetesebb – és a legrettegettebb – név. Ezért akarják politikailag, erkölcsileg és jogilag is megsemmisíteni” – írta. Bolsonaróval kapcsolatban tavaly még az is felmerült, hogy Magyarországra szökhet, miután kiderült, hogy titokban két napot töltött a magyar nagykövetségen.
A volt elnök egyébként – aki a koronavírus-járványt is megszenvedte – áprilisban egy 2018-as késeléses támadás utóhatásaihoz köthető bélelzáródás miatt végrehajtott 12 órás, sikeres hasi műtéten is átesett.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
A világ egyik legnagyobb demokráciájának lebontására tett kísérlettel vádolnak 37 embert, köztük az előző kormány vezetőit.
Brazília legfelsőbb bírósága úgy döntött, a volt elnököt bíróság elé állítják a hatalom megtartását célzó kiterjedt összeesküvésben játszott szerepe miatt, miután 2022-ben elveszítette a választást.
Ez itt az új trend, ez itt az új dili: menj neki Trumpnak, s a pártod megnyeri!
Úgy vélik, fel kellene őket menteni más állítólagos bűncselekmények, például illegális fegyvertartás és gyerekpornó vádja alól, mivel ezeket a nyomozás során fedezték fel.
Egy 2018-as késeléses támadás utóhatásaihoz köthető bélelzáródás miatt.
Bolsonaro tagadja a vádakat, szerinte politikai üldöztetés áldozata.
Így az X ismét elérhető lesz az országban, ahol azután tiltották be, hogy nem szüntettek meg több száz, a 2022-es elnökválasztás eredményét megkérdőjelező fiókot.
Az USA-val való megingathatatlannak hitt kapcsolat megingása a fő kampánytémák egyikévé vált az áprilisi előrehozott választások kampányában.
Szerdán lejárna az eredeti vámháború 90 napos türelmi ideje, de mivel az üzletkötések nagymestere eddig csak két országgal állapodott meg, inkább kitolta a határidőt, és megint befenyített pár országot, hogy már tényleg meg kéne állapodni az USA-val. Ezt már lassan a piacok sem veszik komolyan.
Friedrich Merz, aki legesélyesebb arra, hogy a jövő vasárnapi előrehozott választások után kancellár legyen, élesen bírálta J. D. Vance-t.
A mexikói elnök így egyelőre nem látja szükségesnek az ellenintézkedések bevezetését.
Kirúgták a Capitolium ostroma miatt eljáró ügyészeket is.
Brazíliára 50 százalékos vámot vetne ki. A brazil elnök válaszlépést helyezett kilátásba a tárgyalás helyett.
Donald Trump átverte az üzletfeleit, az államot, elárulta a leghűségesebb embereit, az ügyvédjét és a saját minisztereit, de becsapta még a legközelebbi családtagjait is. Tőle várja Orbán, hogy ez az év fantasztikus legyen.
A belső vizsgálat is a brazil dolgozókat vette célba.