Bóka János személyesen tárgyalt a Sziget főszervezőjével a Kneecap koncertje miatt

fesztivál

Bóka János miniszter, a kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízottja már a múlt héten jelezte, hogy megakadályozná, hogy az észak-ír Kneecap felléphessen a Szigeten. A miniszter hétfőn személyesen tárgyalt az ügyben Kádár Tamással, a Sziget főszervezőjével, és arra kérte, „felelősségteljes döntést hozzanak a fesztivál programjáról és lebonyolításáról”. Bóka kérésére a szervezők egyeztetést kezdeményeznek a magyarországi zsidó közösségekkel.

Bóka János és Kádár Tamás

A belfasti rapegyüttest már azután kitiltották a legnagyobb német fesztiválokról, hogy áprilisban a kaliforniai Coachella fesztiválon palesztinpárti üzenetekkel zárták a koncertjüket és háborús bűnökkel vádolták Izraelt. Majd májusban vezető brit politikusok követelték a Kneecap koncertjeinek letiltását, miután felvételek kerültek elő arról, ahogy állítólag a Hamászt és a Hezbollahot éltetik, egy másikon pedig brit konzervatív képviselők halálát kívánják. Többek között Keir Starmer brit kormányfő is azt mondta, hogy a Kneecapnek nem kellene fellépnie a Glastonbury Fesztiválon.

A Kneecap tagjai a londoni bíróság előtt június 18-án.
Fotó: BENJAMIN CREMEL/AFP

Ugyanakkor erre reagálva egy tucatnyi előadó írta alá azt a nyílt levelet, amiben kiállnak az észak-ír rapperek véleménynyilvánításhoz való joga mellett. Végül a Hezbollahot támogató zászlófelmutatása miatt Londonban terrorcselekménnyel vádolták meg az együttes egyik tagját, Mo Charát.

Forrás

A jelenlegi program szerint a Kneecap augusztus 11-én lépne fel a Szigeten, a szervezők a múlt héten még azt nyilatkozták a Telexnek, hogy a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak.

Kapcsolódó cikkek