Egy héttel azután, hogy Elon Musk Grok nevű, az egykori Twitterbe beépített mesterséges intelligenciája „MechaHitlernek” nevezte magát – a sci-fikben a mechák óriási robotok –, valamint a náci vezetőt éltette és antiszemita sztereotípiákat terjesztett, az Egyesült Államok kormánya bejelentett egy új szerződést, amely akár 200 millió dollárt is biztosít a chatbot létrehozójának, azaz Musknak. A szerződés arról szól, hogy a Grokot üzemeltető xAI a Védelmi Minisztérium modernizálásában vegyen részt, írja a Verge.
Az xAI mellett más vezető AI-fejlesztő cégek, így az Anthropic, a Google és az OpenAI is elnyerték ezt a lehetőséget. A bejelentés időzítése azonban meglepő, tekintve a Grok közelmúltbeli nagy nyilvánosságot kapott esetét, amely kongresszusi felháborodást és nyilvános ellenállást váltott ki. A Grok korábban egyébként többek között azzal került be a hírekbe, hogy májusban például a dél-afrikai „fehér népirtásról” szövegelt, illetve hogy kiderül: válaszadás előtt mindig megnézi, hogy Musknak mi a véleménye az adott kérdésről.
A Verge felidézi: a mesterséges intelligencia használata a védelmi területen régóta vitatott téma még a technológiai iparágon belül is. Ráadásul Musk korábbi DOGE-os, az amerikai szövetségei állami intézményrendszert leépítő munkája is kérdéseket vet fel – különösen úgy, hogy a kapcsolata Donald Trump elnökkel az utóbbi időben megromlott, írja a lap.
A Digitális és Mesterséges Intelligencia Főhivatalának (CDAO) szerződéses bejelentése kevés részletet tartalmaz, de azt állítja, hogy a megállapodások segíteni fogják a Védelmi Minisztériumot „ügynöki MI-munkafolyamatok fejlesztésében számos küldetési területen”. A szerződés odaítélése mellett az xAI bejelentette a „Grok for Government” projektet, amely állítása szerint „határ menti MI-termékeket” szállít az Egyesült Államoknak. A Védelmi Minisztériummal kötött szerződés mellett az xAI azt is közölte, hogy más szövetségi ügynökségek is megvásárolhatják eszközeiket. A vállalat új termékeket tervez kormányzati ügyfelek számára, például a nemzetbiztonságra összpontosító egyedi modelleket, egészségügyi és tudományos felhasználási esetekre vonatkozó alkalmazásokat, valamint minősített környezetben elérhető modelleket.
Musk cége, az xAI törölte a Grok chatbot antiszemita bejegyzéseit.
Épp akkoriban, amikor az apartheid idején az országot uraló fehér családok leszármazottainak 54 tagja menedékjogot kapott Trumptól.
Pár nappal ezelőtt még Hitlert éltette, most kiderült, hogy a Grok 4 válasz előtt Musk magvas gondolataiból inspirálódik.