Az Európai Beruházási Bank pozitívan bírálta el a kormány tavaly szeptemberben benyújtott hitelérelmét, és azt fogja javasolni a tagállami delegáltakból és az Európai Bizottság képviselőjéből álló tulajdonosi testület őszi ülésén, hogy folyósítsák az egy milliárd eurót – közölte az EIB a Szabad Európa kérdésére. Utóbbi azonban már csak egy formális fázisa a procedúrának.
Lázár János korábban azt mondta, az állam maga is hozzátesz még egyszer ugyanekkora összeget, így nagyjából 800 milliárd forintos forrás jut majd a vasúti fejlesztésekre. Ebből az ígéret szerint az első ütemben közel 500 kilométernyi vasúti pályát újítanak meg, 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek.