Életbe léptek az új, 15 százalékos amerikai vámok az Európai Unió országaiból érkező termékek mintegy 70 százalékára. Az EU államai mellett az Egyesült Államok számos további ország termékeit is új vámokkal sújtotta, közel 100 éve nem volt annyira magas az átlagos amerikai vámszint, mint a most életbe lépett tarifákkal.

Az, hogy az EU-s országokból érkező termékek többségére 15 százalékos vám lesz érvényben, július végén dőlt el, amikor skóciai golfpályáján Donald Trump megállapodott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Szintén ekkor derült ki, hogy az EU nem fog viszontvámokat bevezetni az amerikai termékekkel szemben, és jelentős infrastrukturális beruházásokat és energiabeszerzést is ígértek Washingtonnak. A bejelentést Európában sokan felháborodva fogadták. A közhangulatot jól foglalta össze az egyik leghíresebb francia közgazdász, Olivier Blanchard posztja, amelyben azt kérdezte:

„tényleg olyan gyengék vagyunk, hogy ez a legjobb, amiben reménykedhetünk?”

Ahogy várható volt, az Orbán-kormány is Brüsszelt okolta a kialakult helyzetért, és azt kezdték kommunikálni, hogy von der Leyen alkalmatlan az EU vezetésére.

Közben azonban sorra születnek az elemzések és szakértői jegyzetek arról, hogy naiv dolog lett volna azt gondolni, hogy az EU többet is elérhetett volna. Azt nem nagyon vitatja senki, hogy a 15 százalékos vám nem jó az európai iparnak. Csakhogy látva, hogy az amerikai kormány milyen pozíciót vett fel a vámtárgyalások során, és hogy a világ többi országa milyen eredmények elérésére volt képes, gyakoribb elemzői vélekedés lett, hogy az EU egész olcsón megúszta.

Trump először április elején sokkolta a világot a Fehér Ház kertjében bejelentett, „felszabadításnapi” vámjaival, amit egy teljesen abszurd képlet alapján számoltak ki, és ami hatalmas vámokat rakott a világ legtöbb országából érkező termékekre, beleértve a csak pingvinek által lakott szigeteket is. A piaci és kötvénypiaci reakciók hatására aztán Trump 90 napra felfüggesztette a vámok bevezetését, hogy legyen lehetőség kétoldalú kereskedelmi megállapodások megkötésére.

Kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó szakértők már akkor figyelmeztettek: hasonló egyezmények máskor évek során születnek meg, és az elmúlt hetekben bejelentett „megállapodások” esetében látni is, hogy ezek legtöbbször nincsenek részletesen kidolgozva, inkább valamiféle keretet és szándéknyilatkozatot jelentenek. Ugyanígy bőven vannak homályos részletek az USA–EU-egyezményben is, amiről július végén állapodott meg Trump és Ursula von der Leyen. Ami biztosnak tűnik, hogy mostantól az EU-ban előállított termékek jelentős részére 15 százalékos vámtarifa lesz érvényes, és ez vonatkozhat az autóiparra is, pedig azt eddig 25,7 százalékos tarifa sújtotta. Az acél és alumínium esetében marad az eddigi 50 százalék, és kölcsönösen nulla százalékos vonatkozik majd a repülőgép-alkatrészekre, egyes mezőgazdasági terményekre és vegyi anyagokra, valamint félvezetők gyártásához szükséges egyes eszközökre.

A 15 százalékos vám magas, de érdemes felidézni, hogy áprilisban Trump még 20 százalékról, nemrég pedig 30 százalékról beszélt. Azok, akik szerint az EU hibát követett el, amiért komolyabb ellenállás nélkül fogadta el a 15 százalékot, gyakran az Egyesült Királyság példáját hozza fel: a londoni kormány viszonylag könnyen meg tudott állapodni Trumppal egy 10 százalékos vámértékben. Csakhogy az Egyesült Királyság a kevés ország egyike, melynek kereskedelmi deficitije van az Egyesült Államokkal szemben, és lehet tudni, hogy ez az egyik tényező, amit Trump stábja kiemelten figyelt a vámértékek kitalálása közben. Ráadásul míg a brit tarifa alapértéket jelent, és egyes termékek esetén erre jöhetnek további vámok, addig az uniós megállapodás értelmében a 15 százalék felső érték, nagyon kevés kivétellel.

„Soha nem arról volt szó, hogy egy jó és egy nagyszerű megállapodás között válasszunk, hanem egy rossz és egy kevésbé rossz között kellett. És mi biztosak vagyunk benne, hogy ez a kevésbé rossz” – közölte a Politicóval az Európai Bizottság név nélkül nyilatkozó tisztségviselője, aki szerint Brüsszel „stratégiai realizmussal” járt el ebben a kérdésben.

Lehet tudni azt is, hogy a tagállamok között sem volt egyetértés abban, hogy hogyan kéne fellépni Washingtonnal szemben, miközben mindenki a saját nagyobb ipari szereplőit féltette a még tovább eszkalálódó kereskedelmi háborútól. Így miközben most számos európai tagállam vezetője negatívan értékelte a megállapodást, piaci elemzők szerint ez még mindig a jobbik forgatókönyv: „azt gondoljuk, hogy az EU–USA-megállapodás a legjobb elérhető lehetőség volt Európa számára. A megállapodás az EU-t a nemzetközi spektrum kedvezőbb végére helyezi, annak ellenére, hogy a kereskedelmi többlete viszonylag nagy, és az USA geopolitikai befolyással bír Európára” – írta például jegyzetében a Goldman Sachs.

Hasonlót írt elemzésében a veterán dán közgazdász, Lars Christensen is, aki szerint az EU helyesen tette, hogy nem eszkalálta tovább a kereskedelmi háborút, pedig lehetett tudni, hogy Brüsszelben van lista arról, hogy milyen amerikai termékeket lehetne viszontvámokkal illetni. Ez azonban csak további terhet rakott volna az európai fogyasztókra, és az inflációt növelte volna.

A WTO-nak kampec

„Először nagyon dühös voltam az EU-ra, megalázónak éreztem, ahogy Trump golfpályáján megszületett ez a megállapodás, és azt is, hogy az amerikaiak egyoldalúan vetnek ki vámokat. De valószínűleg dealt kellett kötni, ez volt a realitás, és hosszabb távon ezen lehet majd változtatni” – mondta a 444-nek Békés Gábor, a bécsi CEU Közgazdasági Tanszékének docense, az ELTE KRTK kutatója, akivel áprilisban több alkalommal is beszéltünk a trumpi kereskedelmi politikáról.

Békés is hangsúlyozta, hogy Trump láthatóan nem úgy tárgyalt, hogy kereskedelmi megállapodásokat akar kötni, hanem az egész globális rendet újraalakítaná, és ehhez minden kint van az asztalon, beleértve a diplomáciai és védelmi kérdéseket is. Ez olyan tényező, amit minden elemző kiemelt az elmúlt napokban:

az EU–USA-megállapodást nem lehet pusztán gazdasági keretben nézni, mert végig ott volt mögötte a kérdés, hogy mi történne például, ha egy eszkalálódó kereskedelmi háború esetén Trump mondjuk bosszúból otthagyná a NATO-t.

Ebben a felállásban Békés Gábor szerint kis túlzással Európa legerősebb ütőkártyája, hogy az amerikaiak Velencébe akarnak jönni esküvőt tartani. Mint fogalmazott, pár vállalaton, főleg a holland ASML-en kívül nincsenek meghatározó európai szereplők a globális technológiákban, nemcsak az AI, de a legalább annyira fontos felhőszolgáltatások terén sem, az európai gazdaság számos szereplője amerikai techcégek szolgáltatására van rászorulva.

„E kártyák mellett lehetett volna sokkal jobb dealt kötni? Valószínűleg nem” – mondja Békés, aki szerint az EU működése is a határozottabb fellépés ellen szólt, hiszen az, hogy minden jelentős lépéshez 27 ország kompromisszuma kell, békeidőben lehet hasznos, de egzisztenciális válságok idején akadállyá válik.

Békés szerint érdemes azt is felidézni, hogy hogyan működött a globális kereskedelem a megelőző időszakban, melynek kereteit a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) alakította. Ennek a rendszernek központi eleme volt a legnagyobb kedvezmény elve, ami kimondta, hogy az országoknak mindenki számára ugyanolyan kereskedelmi feltételeket kellett biztosítsaniuk, ez alól csak az egy kereskedelmi blokkon belüli tagállamok esete jelentett kivételt. Ez az elv éppen azt a célt szolgálta, hogy a kisebb országokat védje, ennek is volt köszönhető, hogy az elmúlt évtizedekben alapvetően minimális vámokat lehetett látni világszerte.

A WTO működésével is volt persze egy rakás probléma, de pont a gazdasági bullying jellegű fellépés ellen tudott védelmet nyújtani. Trump éppen ezt robbantotta fel, ami Békés szerint a világszervezet eddigi formájának végét jelenti. Az elmúlt hónapokban megjelent sok ötletelés egy USA nélküli, esetleg Peking által vezetett WTO-ról, de ennek egyelőre nincs nyoma, most a behódolás folyamata zajlik, azaz az országok többsége jobb híján elfogadja az amerikai erőfőlény következményeit.

A CEU közgazdásza beszélt arról is, hogy mivel nagyon régóta nem volt hasonló léptékű változás a globális kereskedelemben, ezért a kutatóknak is nehéz előrejelezniük, hogy milyen hatásokkal járhat mindez. Erre példa az a gyakori kérdés, hogy a vámok be fognak-e gyűrűzni az amerikai inflációba, amit egyelőre még nem nagyon lehetett látni, de abszolút elképzelhető, hogy egyszerűen csak több idő, mire ez a hatás megjelenik.

Ugyanakkor az is biztos, hogy a vámok értékelhető bevételt jelentenek majd az amerikai költségvetés számára, ezért vannak szakértők, akik arra számítanak, hogy a vámokat még egy leendő demokrata elnökség idején sem feltétlenül törölnék el. Békés a 444-nek arról beszélt, hogy a trumpi kereskedelmi politika rövid távon inkább jó lehet az Egyesült Államoknak: lesznek ugyan termékek, melyek ára nőni fog az amerikai fogyasztók számára, de a megállapodások részeként olyan beruházások is lesznek az országban, amelyek különben nem feltétlenül valósultak volna meg. A vámokból befolyó bevételből pedig akár adócsökkentéseket, akár iparpolitikai beruházásokat is lehet finanszírozni, azaz az USA a katonai és gazdasági erejét átváltotta arra, hogy megsarcolja a világot, ezzel pedig saját versenyelőnye növelését finanszírozhatja.

Az amerikaiak számára a legfontosabb rövid távú negatív hatás az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) szétverése, ez sok amerikai cég működését is megnehezíti, tette hozzá Békés, aki szerint hosszabb távon inkább veszít azzal az Egyesült Államok, hogy a nyitott világkereskedelem csökken: egy bezárkózó, blokkosodó világban az amerikai multik sem járnak jól.

Az pedig, hogy mi lesz az eddigi kereskedelmi rend borulásának középtávú következménye, megjósolhatatlan. Békés szerint a most született megállapodásban nem is a 15 százalékos tarifa a legrosszabb, hanem a bizonytalanság, hogy nem tudni, meddig és hogyan marad érvényben. Mert nem olyan nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy az EU megállapodik mondjuk Kínával az elektromos autók közös gyártásáról vagy a ritkaföldfémek kereskedelméről, mire válaszul Trump bejelenti, hogy ez ellentétes az USA érdekeivel, és büntetővámokkal sújtja az EU országait.

Ez már nem olyan, mint a WTO idejében, amikor 6-8 évig tárgyaltak egy megállapodást. Most pár hét alatt kellett kitalálni a részleteket, és ki tudja, mi meddig marad hatályban, tette hozzá. Békés szerint ebben a világban a gyengékre nem sok jó vár, ezért mondja azt is, hogy az EU-nak a saját egzisztenciális érdeke miatt muszáj lesz hátrahagynia azt a működésmódot, hogy mindenhez 27 ország beleegyezése kell.

„Mindenki, aki annak drukkol, hogy az EU gyenge legyen, és az államok Európája térjen vissza, szerintem félreérti, hogy mit tud ebben az új világban elérni egy kis ország, és mit egy nagyobb, ideális esetben jobban működő blokk” – tette még hozzá Békés Gábor.

És akkor még ott van Kína is

A Bizottság a július végi megállapodás értékelésekor is azt igyekezett hangsúlyozni, hogy az EU hosszabb távú érdekeit vették figyelembe, és azért sem mentek bele a megtorló vámok kivetésébe, mert a hasonló eszkalációs spirálokból nehéz kitörni.

Közben a legjelentősebb kapcsolódó globális kérdés, hogy mi lesz az amerikai–kínai kereskedelmi háború jövője, ahol jelenleg valamiféle tűzszünet van éppen érvényben, ami augusztus 12-én járhat le, hacsak Trump nem hosszabbítja meg ismét. Az amerikai–kínai viszony az EU szempontjából is kulcsfontosságú lehet, ráadásul az unió iparát eleve komolyan sújtja, hogy Kína az elmúlt években egy sor, az európai ipar szempontjából fontos területen ért el jelentős belföldi termelési növekedést, miközben látványosan kevesebbet kezdtek vásárolni az EU tagállamaitól.

Brad Setser nemrég arról írt, hogy az elmúlt néhány évben az európai export Kínába az európai GDP 0,5 százalékát kitevő mértékben csökkent, miközben az EU kereskedelmi hiánya Kínával 2020 és 2025 között euróban kifejezve megduplázódhat. Mindez negatív sokkot jelent az európai gazdaság számára, amely az elmúlt öt évben eleve nem volt csúcsformában. Ezt az európai szempontból aggasztó helyzetet is érdemes figyelembe venni, amikor arról van szó, hogy mennyire lett volna kockázatos, ha az unió kereskedelmi háborúba bocsátkozik az Egyesült Államokkal.