Trump: a Hamásznak három-négy napja van válaszolni a gázai tervre

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Donald Trump az Egyesült Államok elnöke kedden közölte, hogy a Hamász fegyvereseinek körülbelül három-négy napjuk van reagálni a Gázára vonatkozó béketervére, különben következményekkel kell szembenézniük – írja a Reuters.

Fotó: SAUL LOEB/AFP

Trump a Fehér Házból távozóban újságíróknak elmondta, hogy az izraeli és arab vezetők elfogadták a tervet, és „most már csak a Hamászra várunk.” Hangsúlyozta, hogy a szervezetnek „három vagy négy napja” van a válaszadásra.

„A Hamász vagy megteszi, vagy nem – és ha nem, annak nagyon szomorú vége lesz” – mondta az elnök.

Az elnöki hivatal magyar idő szerint hétfő este Trump és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni megbeszélése közben adta ki a 20 pontos amerikai tervezetet. Trump a tárgyalást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elképzelés nemcsak a gázai konfliktus megoldását célozza, hanem a béke megteremtését a teljes Közel-Keleten. Egyben elismerését hangoztatta arab, illetve muszlim országok, valamint európai vezetők felé, akik részt vettek a béketervet érintő konzultációkban.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy amennyiben a béketervet a Hamász elutasítja, akkor Izrael az Egyesült Államok teljes támogatását élvezi a további lépéseihez. Netanjahu is meglehetősen nyersen fogalmazott, amikor azzal fenyegetett több tízezer palesztin civil halála után, hogy

ha a Hamász elutasítja a tervet, akkor Izrael „be fogja fejezni a munkát”. Ezt lehet szépen és csúnyán is csinálni, mondta az izraeli miniszterelnök (easy way or the hard way).

Amikor távozóban arról kérdezték az elnököt, van-e még mozgástér a béketerv tárgyalásában, Trump azt válaszolta, hogy „nem sok.”

Kapcsolódó cikkek