Ötvenhatosok a színpadon
A közönség megtapsolja azokat az embereket, akik részt vettek az 1956-os forradalomban, többen börtönben is ültek utána. Pár perccel korábban kisfilmben mondták el a történetüket.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A közönség megtapsolja azokat az embereket, akik részt vettek az 1956-os forradalomban, többen börtönben is ültek utána. Pár perccel korábban kisfilmben mondták el a történetüket.
Rákay mögött a VIP szektorban ott ül
Utóbbi négy szerepelt is a mai menetet promózó celebes szupercsapatos videóban, amit Orbán Viktor tett közzé.
Rákay hosszan sorolja, miből lett elegük a magyaroknak október 23-án, de kitér november 4-re, az árulás napjára, név szerint említve Kádár Jánost, Apró Antalt, Münnich Ferencet és Biszku Bélát.
Az Alkotmány utca-Vadász utca sarkáig ér a tömeg - jelezték kollégáink.
Pont jókor, elkezdődött a műsor is.
Rákay Philip köszönti a tömeget.
Azt mondta, „az előzményeink nem engedik meg”.
:(
Reggel ment oda megemlékezni, mert szerinte ez a legjobb helyszín arra, ha azt akarjuk megmutatni, hogy „az 56-os hősök nem ezt a rendszert akarták, nem egy ilyen országért adták az életüket”.
Takács Péter egészségügyi államtitkárral is beszéltünk a Békemeneten. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, látván, hogy mennyire gyakran áll bele kommentekben mostanában Magyar Péterbe, hogy vajon átvette-e Menczer Tamástól ezt a szerepet.
Takács szerint Magyar Péter „sokszor áll bele igaztalanul az egészségügybe”, ő pedig csak megpróbálja megvédeni az övéit. Windisch Judit kolléganőnk ara is kíváncsi volt, hogy egy államtitkártól nem-e hat furcsán, hogy sokszor kifejezetten alázós stílusban reagál Magyarra. Takács szerint nem furcsa, szerinte ő soha nem alpári, az viszont már más kérdés, hogy rámutat „arra az elképesztő, nonszensz hazugságáradatra, amit Magyar művel”.
„Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet a hazugságokra” - fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy ezzel a szereppel megbízta-e a Fidesz kommunikációs vezetése, azt mondta, nem Fidesz-tag, azért áll bele a vitákba, mert az igazságérzete erre ösztönzi, és korábban is autonóm módon kommunikált, sokakhoz pedig csak Facebookon keresztül lehet eljutni, ezért fel kell vállalni, hogy ott vannak.
Takács Péter (nem Fidesz-tag) tegnap a Facebookon:
a tömeg elején, tudósítónk szerint a biztonságiak kiemelték.
Másodszor is eredményt hirdetett a miniszterelnök, ezúttal egy drónvideót is posztolt:
Kollégáink szerint viszonylag csöndben vonulnak a résztvevők a Békemeneten, némi szórványos Hajrá magyarok/Hajrá Viktor mellett páran elénekelték a Kossuth nótát, de ezt leszámítva célirányosan halad a menet a Kossuth tér felé, az eleje most érkezett meg a színpad elé.
Lázár János azért menet közben próbálta felforrósítani a hangulatot:
A Kossuth téren hamarosan megkezdi ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.
Orbán Balázst is megszólaltatta a Partizán, a Magyar Pétert lejárató, mesterséges intelligenciával készült videókról kérdezték.
„Nem arról szól mindig a baloldal, hogy a technológiát és a mesterséges intelligenciát használni kell? A politikai kommunikációban ez egy használt eszköz lett minden nemzetközi kampányban. Mi nem szeretnénk ez ügyben lemaradni, ezt javasoljuk az ellenfeleknek is”
– mondta a politikai igazgató, aki Orbán Viktorral a beszéd után a brüsszeli „háborús csúcsra” utazik. (via 24.hu)
Merthogy van kettő is, és elég markáns a különbség a felirat mögött vonulók mögött.
Van a békemenet veteránok tábora, ezzel a lényegre törő felirattal.
És van a mefafonosok, patrióták, influenszerek csapata, a Mi nem akarunk meghalni Ukrajnáért felirat mögött.
Ők leginkább a munkaeszközükkel, a telefonjukkal vannak elfoglalva.
„Anno orosz tankok, ma Orbán rezsimje” – írta a táblára. A másik oldalára pedig azt, hogy „Vége van!”
Páran kiabálták neki, hogy takonypóc és lepkefing, valaki pedig leállt vele vitázni, helyszíni tudósítónk szerint egészen kulturált hangnemben.
Ketrecbe zárt kendermagos kakast is vonultatnak a CÖF rendezvényén.
Ha valaki nem értené a popkulturális utalást: Orbán Viktor miniszterelnök szokása, hogy Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét kiskakasnak nevezi különféle beszédeiben. A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesében a kiskakas ellenfele a török császár, ő egyébként a történet antagonistája, Magyar Péter ennek megfelelően utalgatott egy ideig török császárként Orbán Viktorra.
Hogy legyen valami jó is ebben a posztban, tessék 10 percet szánni Kovács Lászlóné Editke óvó nénire, aki egész egyszerűen csodálatosan adja elő a mesét: