Gripen vadászrepülők húztak el a Kossuth tér fölött
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A közönség megtapsolja azokat az embereket, akik részt vettek az 1956-os forradalomban, többen börtönben is ültek utána. Pár perccel korábban kisfilmben mondták el a történetüket.
Rákay mögött a VIP szektorban ott ül
Utóbbi négy szerepelt is a mai menetet promózó celebes szupercsapatos videóban, amit Orbán Viktor tett közzé.
Rákay hosszan sorolja, miből lett elegük a magyaroknak október 23-án, de kitér november 4-re, az árulás napjára, név szerint említve Kádár Jánost, Apró Antalt, Münnich Ferencet és Biszku Bélát.
Az Alkotmány utca-Vadász utca sarkáig ér a tömeg - jelezték kollégáink.
Pont jókor, elkezdődött a műsor is.
Rákay Philip köszönti a tömeget.
Azt mondta, „az előzményeink nem engedik meg”.
:(
Reggel ment oda megemlékezni, mert szerinte ez a legjobb helyszín arra, ha azt akarjuk megmutatni, hogy „az 56-os hősök nem ezt a rendszert akarták, nem egy ilyen országért adták az életüket”.
Takács Péter egészségügyi államtitkárral is beszéltünk a Békemeneten. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, látván, hogy mennyire gyakran áll bele kommentekben mostanában Magyar Péterbe, hogy vajon átvette-e Menczer Tamástól ezt a szerepet.
Takács szerint Magyar Péter „sokszor áll bele igaztalanul az egészségügybe”, ő pedig csak megpróbálja megvédeni az övéit. Windisch Judit kolléganőnk ara is kíváncsi volt, hogy egy államtitkártól nem-e hat furcsán, hogy sokszor kifejezetten alázós stílusban reagál Magyarra. Takács szerint nem furcsa, szerinte ő soha nem alpári, az viszont már más kérdés, hogy rámutat „arra az elképesztő, nonszensz hazugságáradatra, amit Magyar művel”.
„Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet a hazugságokra” - fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy ezzel a szereppel megbízta-e a Fidesz kommunikációs vezetése, azt mondta, nem Fidesz-tag, azért áll bele a vitákba, mert az igazságérzete erre ösztönzi, és korábban is autonóm módon kommunikált, sokakhoz pedig csak Facebookon keresztül lehet eljutni, ezért fel kell vállalni, hogy ott vannak.
Takács Péter (nem Fidesz-tag) tegnap a Facebookon:
a tömeg elején, tudósítónk szerint a biztonságiak kiemelték.
Másodszor is eredményt hirdetett a miniszterelnök, ezúttal egy drónvideót is posztolt:
Kollégáink szerint viszonylag csöndben vonulnak a résztvevők a Békemeneten, némi szórványos Hajrá magyarok/Hajrá Viktor mellett páran elénekelték a Kossuth nótát, de ezt leszámítva célirányosan halad a menet a Kossuth tér felé, az eleje most érkezett meg a színpad elé.
Lázár János azért menet közben próbálta felforrósítani a hangulatot:
A Kossuth téren hamarosan megkezdi ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.
Orbán Balázst is megszólaltatta a Partizán, a Magyar Pétert lejárató, mesterséges intelligenciával készült videókról kérdezték.
„Nem arról szól mindig a baloldal, hogy a technológiát és a mesterséges intelligenciát használni kell? A politikai kommunikációban ez egy használt eszköz lett minden nemzetközi kampányban. Mi nem szeretnénk ez ügyben lemaradni, ezt javasoljuk az ellenfeleknek is”
– mondta a politikai igazgató, aki Orbán Viktorral a beszéd után a brüsszeli „háborús csúcsra” utazik. (via 24.hu)
Merthogy van kettő is, és elég markáns a különbség a felirat mögött vonulók mögött.
Van a békemenet veteránok tábora, ezzel a lényegre törő felirattal.
És van a mefafonosok, patrióták, influenszerek csapata, a Mi nem akarunk meghalni Ukrajnáért felirat mögött.
Ők leginkább a munkaeszközükkel, a telefonjukkal vannak elfoglalva.
„Anno orosz tankok, ma Orbán rezsimje” – írta a táblára. A másik oldalára pedig azt, hogy „Vége van!”
Páran kiabálták neki, hogy takonypóc és lepkefing, valaki pedig leállt vele vitázni, helyszíni tudósítónk szerint egészen kulturált hangnemben.