Tizenöt év rengeteg idő. Bőven elég ahhoz, hogy gyökeres változások menjenek végbe egy ország életében. Ahhoz is, hogy átalakuljon a gazdasági szerkezet, a társadalmi viszonyok, a kollektív mentalitás. Tizenöt év elég ahhoz, hogy:

• egy teljes intézményrendszert megreformáljanak,
• radikálisan fejlődjön a rendelkezésre álló munkaerő képzettségi szintje,
• kiépüljön egy új gazdasági modell,
• átalakuljanak a demográfiai trendek,
• új külpolitikai szövetségek jöjjenek létre,
• alapvetően megváltozzon egy ország súlya, szerepe a régión belül.

Ha úgy vesszük, mindez meg is valósult Magyarországon 15 év Orbán-kormányzás alatt, csak egyáltalán nem biztos, hogy olyan irányúak ezek a változások, amelyekkel mindenki egyetért.

Átalakult az oktatás, alulfinanszírozott az egészségügy, nem lett képzettebb a munkaerő. A kormányhoz közel állók jelentik a gazdaság egyik fő pillérét, egész ágazatokat kaptak meg a fideszes potentátok, csökken a születések száma, Nyugat helyett diktatórikus keleti vezetőkhöz kezdett közeledni a kormány, a régiós vezetői szerep helyett perifériára, a sereghajtók közé szorult az ország, ráadásul nemcsak a régióban, hanem az EU-ban összességében is.

A kezdeti irányokat már a 2010-es hatalomra kerülése előtt kijelölte Orbán Viktor azzal, hogy belebegtette az egymillió új munkahely megteremtését, és egyik, 2009-es nyilatkozatában kifejtette: már új, keleti szelek járnak a világban, és ehhez igazodni kell. Ez volt az az időszak, amikor Orbán teljesen váratlanul beleszeretett Kínába. Az Oroszország iránti szerelem később és még váratlanabbul jött. Arról csak mostanában kezdett el beszélni, hogy mindez azért történt, mert rájött, az oroszok megerősödtek, világhatalmi tényezők lesznek, és ezzel számolni kell, akár tetszik, akár nem.

Kormányzásának prioritásait azonban nemcsak a meghozott intézkedések és törvénymódosítások mutatják, rendkívül érdekes kép, az elmúlt 15 év látlelete rajzolódik ki a költségvetési folyamatokban is.

Az állami kiadások szerkezete gyökeresen átalakult mostanra a kormányzati döntések nyomán, és itt most nem olyanokra gondolok, hogy mennyit költenek közmédiára, kormánypropagandára vagy stadionokra.

Létezik az úgynevezett, ENSZ által létrehozott COFOG osztályozás, ami funkciók szerint rendezi a költségvetési kiadásokat. Mint például védelem, lakásügyek, gazdaság, oktatás, egészségügy, általános közszolgáltatások. Ez mutatja meg, hogy milyen társadalmi és gazdasági feladatokra fordít a kormány pénzt, és milyen arányban. Az állami kiadások szerkezete így egy ország politikai prioritásait, a fejlettségi pályáját jelzi, egyúttal jól mutatja a gazdaság hosszú távú potenciálját.

Mutatom, a költségvetési kiadások hány százalékát költötte a kormány az egyes funkciókra 2010-ben és 2024-ben.

Jól látszik, honnan és hova csoportosított át forrásokat az Orbán-kormány az elmúlt 15 évben. A legnagyobb vesztes, vagyis ahonnan évről évre kevesebb forrás jutott a költségvetésből:

• az oktatás (humán tőke);
• a társadalombiztosítási és jóléti kiadások (tehát azok a kiadások, amelyek az emberek mindennapi életét, biztonságát, életminőségét közvetlenül támogatnák; ugyan rengeteg adókedvezményt is beépített Orbán a rendszerbe, de azok munkához kötöttek, illetve bizonyos társadalmi csoportokat – például családosokat – érintenek);
• a lakásügyek.