Nemzetpolitikai szempontból váratlan fordulatokat hozott az idei év. A határon túli magyarságot, az ottani szavazókat eddig szinte csak a Fidesz tudta elérni – nem utolsó sorban az odairányított közpénzeknek hála –, a korábbi ellenzék nem nagyon tudott labdába rúgni. Ezzel szemben a Tisza Pártnak már a túlnyomóan fideszes Erdélyben is vannak hívei. Ami viszont még meglepőbb lehet, az az, hogy az Orbán-kormány az illiberális nemzetközi szövetség építése közben többször is cserben hagyni látszott a kinti magyarokat.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Röviden, tömören válaszolt a Sándor-palota a sokakban felmerülő kérdésre.
Nahát: Menczer Tamás propagandavideókat forgat a minisztériumban, Szijjártó sajtótájékoztatóira pedig a sajtó jelentős részét nem hívják meg. És mit keresett Lázár János Moszkvában?
Gulyás Gergely szerint a miniszterelnök beosztottai a saját pénzükből fizették a magánrepülős utazásukat azért, hogy az Adrián a főnökükkel dolgozzanak. Azt is megkérdeztük, mi kellene ahhoz, hogy Szijjártó miniszter panaszt tegyen Lavrov miniszternél.
Magas volt a szórakoztató faktor, közben azért megszavaztak egy olyan durva btk-módosító csomagot, ami menekülő utat ad Fico egyik bizalmasának és bevezeti a börtönnel fenyegető véleménycenzúrát.
Az egykori Állami Nyomda a tulaj, ők nyomtatják a magyar állapolgárok okmányait és ezúttal a magyargyűlölő jelölt leveleit is.
Mi a szívünk vérét locsoltuk ki, Magyar Péter egy kapavágást nem tett az erdélyi magyarságért – mondta a 444-nek Semjén Zsolt. Akik kiforgatják Orbán Viktor szavait George Simionról, azoknál szerinte szövegértési problémák vannak. Magyar Péterről úgy tartja: az eddigi ellenzék alatt van.
Két hete a szélsőjobbos Simion még fölényesen nyert.
Az Ukrajna-ellenes állami gyűlöletkampány fejleményeiről, a fokozott orosz légitámadásokról, Trump pálfordulásáról valamint szokásos témáinkról, az orosz internet trash-bugyrairól és a drónokról is beszélgettünk Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai elemzővel.
Egy nap sem telt azóta, hogy a támogatásáról biztosította a szélsőjobbos jelöltet, most már arról beszél a magyar miniszterelnök, hogy a „,nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató.”
A Válasz Online szerint „Orbán Balázs csatornázta be a miniszterelnöknek a washingtoni óhajokat”.
Következmények: vannak.
Csak idő kérdése volt, Orbán Viktor mikor találja meg Romániában is szélsőjobboldali lelki- és eszmetársát. A magyar miniszterelnök Erdélyt nem most árulta el, viszont az ott élőknek csak rossz lehet, ha Bukarest és Budapest közt nincs normális viszony.
Sokáig várt, és most se volt különösebben konkrét.
Magyar Péter bocsánatkérést vagy a miniszter távozását követeli.
Székelyudvarhelyen 96% Dant választotta, Simionon az Orbán-idézetes szórólapok sem segítettek. Most a magyarok segítettek megakadályozni a szélsőjobb győzelmét.
A keddi pozsonyi tüntetést a Progresszív Szlovákia szervezte, de felszólalt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is.
Magyar Péter két napot Erdélyben töltött, ott volt az első tiszás táborban. A rendezvény inkább szólt a Tisza Szigetekről, mint róla, és a szigeteseknek is fontosabb volt a közvetlen közösségük, mint a pártelnök. Régi Fidesz, sztorik Szigetekből, Magyar Péter és a permanens live. Riport.
Nem maradt biztonságos hely Ukrajnában, ha már Munkácsra is lőnek, mondják Kárpátalján az orosz rakétázás után. A megtámadott városban nem értik, miért kételkedett Sulyok Tamás abban, hogy ki lőtt rájuk.
Az elkényelmesedett kormánypárt politikusai nem tudtak felpörögni Tusványosra, erejükből csak a zenészek, a fiatalok és a tiszások ekézésére futotta. Látszólag a Simion-ügy miatt sem aggódnak, pedig találkoztunk fesztiválozókkal, akik szerint Orbán kiállása az erdélyiek arcon köpése volt.
Strompová Viktória arra kéri Lázár Jánost, hogy „ne rekessze ki a határon túli magyarokat a nemzetből”.
A magyar miniszterelnök képtelen volt nemhogy a magyarellenes jelölt ellen felszólalni, de legalább csendben maradni a román választási kampányban. Az erdélyi magyarok joggal érzik magukat cserben hagyva, ráadásul Orbán egy időre elásta magát annál a Nicusor Dannál, akire ők szavaztak.
És nem félt megnevezni az elkövetőket sem.
„A félreértés tisztázódott – a helyzet pedig tiszásodott” – viccelődött a miniszter.