Amikor az év elején először neveztem nagyhatalmi öngyilkosságnak Donald Trump külpolitikájának vezérelvét, már nyilvánvaló volt, hogy az amerikai elnök szeszélyből indított háborúja Irán ellen stratégiai katasztrófa. Öt hónappal később a kudarc még szembetűnőbb. Ráadásul újabb ürügyet adott Trumpnak arra, hogy megjutalmazza Oroszországot. A gyengeség újabb gyengeséget szült.
Irán kezdettől tudta, hogy Trump soha nem szánja el magát szárazföldi invázióra, így szabadon eszkalálhatta a konfliktust. Az Egyesült Államok kénytelen volt csökkenteni közel-keleti jelenlétét, sőt stratégiai bombázóit is kivonta az Egyesült Királyságból – ez nemrég még elképzelhetetlennek tűnt.
Eközben Irán szövetségesei az egész térségben büntetlenül támadhatják Amerika szövetségeseit: a hútik a szaúdi főváros, Rijád repülőterét lövik, és ez ellen nemigen tud senki tenni semmit (a hútik Jemen jelentős részét ellenőrző, Irán támogatását élvező fegyveres mozgalom). Odahaza a háború rendkívül népszerűtlen, nem utolsó sorban azért, mert felhajtotta az üzemanyagárakat. A félidős kongresszusi választások közeledtével ez a sebezhetőség összekapcsolódott Trump másik fő gyengeségével:
régóta él benne a vágy, hogy behódoljon Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Trump, akibe a Kreml az ukrajnai győzelem reményét vetette, nagyrészt Putyin kívánságai szerint járt el: leállította az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállításokat és fegyvereladásokat, a múlt héten pedig beleegyezett az orosz dízel vásárlásába, majd Ukrajnát hibáztatta a magas árakért. A vádak igazságtalansága különösen kézzelfogható Ukrajnában, ahol Oroszország ballisztikus rakétákkal pusztítja az energetikai infrastruktúrát, drónokkal a benzinkutakat.
Az ukránok az életüket kockáztatják a tankolásért, az amerikaiak pedig többet fizetnek a kutaknál, mert Trump Ukrajna támogatása helyett a katasztrofális iráni vereséget választotta.
Azzal, hogy az ukránokat hibáztatja az általa előidézett káoszért, Trump megtalálja a módját, hogy pártfogóját, Putyint segítse.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?