Egy bíróság megtiltotta a Trump-kormányzatnak, hogy a választási dolgozókat fenyegesse

külföld

Szövetségi bíró adott ki tiltó végzést a Trump-kormányzat választási dolgozókat fenyegető levelei ügyében – írta meg az NBC. A végzés minden olyan cselekvést betiltott a november 3-i félidős választások előtt, amely fenyegetéssel vagy kényszerítéssel bírna rá választási dolgozókat arra, hogy kizárjanak egyes, hivatalosan már regisztrált szavazókat kizárólag az alapján, hogy a kormányzat szerint az illetők nem jogosultak a szavazásra.

Fotó: RYAN MURPHY/AFP

Az ügy hátterében az igazságügyi minisztérium által a választásokon dolgozó tisztviselők számára kiküldött levelek állnak. Ezekben a minisztérium arra szólítja fel a dolgozókat, hogy a szűrjék ki a hivatalos úton regisztrált választók közül azokat, akik szerepelnek a Trump-kormányzat által összeállított listán. A lista a kormány által nem állampolgárként számon tartott emberek neveit tartalmazza, de hogy pontosan mi alapján állt össze, az nem világos – a belbiztonsági minisztérium többszintű, több ügynökséget érintő nyomozásról beszél.

A minisztérium a levelekben azt is közölte, hogy a listán szereplő személyek szavazásának lehetővé tétele bűncselekménynek számít.

A szövetségi bíró döntése szerint a kormányzat ugyan állítja, hogy az intézkedéseik a jogellenes szavazatok megakadályozása, valójában az „intézkedéseik valószínűleg a választási folyamat megzavarását és a törvényes szavazók választójogának” megsértését eredményezhetik.