Az együttes alapítói úgy érzik, nem hagyják őket élni, ezért szerették volna kicsit meghackelni Tusványost. Egyébként is sok szájat etetnek a zenekarral. „Ha már Mészáros Lőrincnél ez egy mentség, akkor nálunk is egy mentség.”
Orbán Viktor Orbán Balázst bízta meg a magyar nagystratégia megalkotásával. Ez olyannyira fontos feladat, hogy Orbán szerint ettől a stratégiától függ, hogy a következő évtizedekben megmarad-e az ország. A nem szuverenista nemzetek akár meg is szűnhetnek a jövőben.
Ellenzéki politikusokkal ült össze egy beszélgetésre Kocsis és Simicskó Tusványoson, de tiszás résztvevő nem volt. A Fidesz esélyeiről, Simionról, oroszpártiságról, és persze Magyar Péterről is szó volt.
Szabad-e a homoszexuálisoknak szónokolniuk? Szavazati jogot a krumplinak! A kormánypropaganda ködbe burkolódzik. Hétpróbás vállalkozó köpött a tiszásokra. Itt a 444 napindító hírlevele.
Van egy cool haverod? Feltűnően jól áll neki az élet? Gondolkoztál már rajta, hogy miért olyan cool? Három egyetem kutatói több ezer ember bevonásával szegték meg a coolság első számú szabályát, miszerint nem magyarázhatod meg, mit jelent coolnak.
Ilyenek a mai polgárok: Gulyás Gergely támogatásával íjaznak át a Vereckei-hágón, Budaházy szerint Orbánnak még meg kell magyaráznia, miért volt Pride, miközben Kassai Lajos lovasíjász nem érti, hogy a jobboldali influencerek és a közmédia miért a Pride-ot mutatja be szörnyülködve ahelyett, hogy a lovasíjász világbajnokságra mennének.
Nagymester a nagymester mögött. Magyarok Jakutföldön. Mészáros adományai. Egy magyar link halála. A hét hírei a 444 hétvégi hírlevelében.
A fővárosi önkormányzat olyan megoldást javasolt, ami minden önkormányzaton segítene.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, nem alkudozik az óellenzékkel. Inkább újabb országjárást hirdetett.
A MÚSZ elnöke rágalmazásnak tartja azt, amit Széchyről állítanak, de betartotta a vizsgálóbizottság felállítására tett ígéretét.
Karácsony Gergely szerint az építtetők nem egyeztettek sem Budapesttel, sem az örökösökkel. Lánszki Regő szerint minden jogszerűen történt.
Nem tudni, mi lett az éremmel, de a FIFA elnökét látszólag nem zavarta a gesztus, hiszen ő adta az érmet az amerikai elnöknek.
A cellatárs továbbra sincs meg.
Spanyolországban illegális az efféle tárgyiasítás.
A gyülekezési törvény korlátozása elleni tüntetések, hídfoglalások ügyében azonosított képviselői szabálysértéseket a rendőrség. Ha a képviselők nem mondanak le a mentelmi jogukról, a parlament fog szavazni a felfüggesztésükről.