A Fidesz üzeneteit ismételhető szervezet a választásokig 1,1 milliárdot hirdetett el a Facebookon.
De már most is nagy számban kaptak köszönő leveleket.
Ljudmila Denyiszova szerint alkotmányellenesen távolították el.
Olaf Scholz szerint így is el lehet érni, hogy befejeződjön a háború.
200 millió osztalékot tudtak kivenni.
Egy 38 éves férfinél azonosították.
Ha ők is egy alapítványhoz kerülnek, már csak 4 állami fenntartású egyetem marad.
Az amerikai veteránok között voltak olyanok is, akiknek nem volt harctéri tapasztalatuk.
Legyőzte Hajnal Miklóst és Kerpel-Fronius Gábort.
Találtak neki egy feladatot, amivel továbbra is államtitkári fizetést kaphat. Már rá is jött, mi a rezsire leselkedő legnagyobb veszély: a baloldal.
Végül egy bokor alá kuporodva találtak rá a Hajógyári-szigeten.
Már egy ideje pereskednek az új blokkot építő céggel.
Gyanús lett, hogy nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással, ráküldték a Gripeneket.
A boltokba várhatóan június második hetében jutnak el az első szállítmányok.
A 18 éves támadót a helyszínen lelőtték.