Pontosabban csak kettőre adtak konkrétumot is tartalmazó választ.
Katona András 2016-18 között volt miniszteri biztos, számos megrendelést kapott Lázár „felségterületéről”, például Makóról, Hódmezővásárhelyről vagy éppen a ménesbirtoktól.
Mikor nyert utoljára lottón, vagy olyan játékban, ahol számokat kell eltalálni? – kérdezték a minisztert, aki sajnos nem válaszolt, de adott egy remek befektetési tippet. Emellett miután tavaly megígérte a sikeres 2025-öt, elmondta, miért nem lett az, majd megígérte a sikeres 2026-ot.
Ezt Nagy Márton jelentette be a parlamentben, mondván: a kormány szerint ekkora lesz az infláció.
Közben a születéseké ismét 6000 alá csökkent. Így egy hónap alatt több mint 4400 fővel csökkent a népesség, fél éve nem volt ilyen rossz ez a mutató.
Négy embert büntettek meg és jelentettek fel az Opus-részvényekkel való szabálytalan kereskedés miatt. A Magyar elleni eljárást jogsértés, illetve bizonyíthatóság hiányában zárták le. A közleményük szerint „minden releváns” bizonyítékot „a szélesebb eszköztárral bíró nyomozóhatóságok” rendelkezésére bocsátottak.
Tizenhárom orosz bankot nevesítenek, amelyekkel folytathatók pénzügyi tranzakciók az atomerőmű építése érdekében. A gáz- és olajszankciókról nem rendelkezik ez a határozat.
A több tízmilliárd forintnyi adót elcsaló cégláncolat ilyen külföldi vállalatoknak köszönhetően szerezhette be áfa nélkül a földgázt. Mindkettőnek volt magyar gázkereskedelmi engedélye, de mindkettőét visszavonták, figyelemre méltó indoklásokkal. Egy érdekes lengyel szál is felbukkan a történetben.
Az apja magánklinikáját üzemeltető cégben lett 25 százalékos tulajdonrésze. A cég idén és tavaly összesen 426 millió forintnyi osztalékot fizetett ki.
Bezárják az utolsó orosz konzulátust, felszólították az EU-tagokat, hogy korlátozzák az orosz diplomaták utazását a schengeni övezetben, és „nem diplomáciai választ” is ígérnek.
Miután egy traktorral 17 métert zuhant, odébb vitték a munkahelyi baleset helyszínétől a cigit és alkoholt kérő, vérző fejű kollégájukat a zalai munkások.
A 2023. augusztusi piacra lépés óta az MBH árfolyama 52 százalékkal csökkent. A nagy ellenlábas OTP-é két és félszeresére nőtt ugyanebben az időben.
A magyar állam 50 milliárdot bukik, Mészáros bankja 50 milliárdot nyer. Van ilyen ¯\_(ツ)_/¯
A lap azt is írja, hogy állítólag Putyinhoz közeli orosz oligarchák támogatják Tiborczot, aki a cégcsoportján keresztül cáfolta a hírt, hogy érdeklődik a bank iránt.
De állítólag ezzel párhuzamosan újrakezdték az informális tárgyalásokat Maduro elnökkel, aki már odaengedné az amerikai cégeket a venezuelai olajkincshez.