„Őt most nagyon leköti a színház, engem pedig nagyon leköt a gyógyulás”.
A világpiaci árak csökkennek, a benzinkúti árak egyelőre nem változnak, hiába szólt 20 forintos áresésről az előrejelzés.
Tíz év alatt 900 ezerrel csökkent az ország lélekszáma, bár ez még mindig jobb, mint a magyar népességfogyás.
A volt ügyvédje szerint túlzás volt láncra verve bíróság elé állítani, és tényleg volt gond az étkezésével is.
A kivitel hatalmas zuhanása miatt. Az egyenlege így is jobb volt a 2022. decemberinél.
A forgalomban lévőket nem érinti, de az új gépek szállítását késlelteti az újonnan felfedezett hiba a kiszakadt ajtódugó esete óta a figyelem középpontjában lévő cégnél.
A Fidesz folytatja az időhúzást.
A kemény külügyminiszteri külső alól időről időre előbújik a sportpályák lelátóin pallérozódott kisfiú.
A K-Monitor szerint legfeljebb a politikusok iránti bizalom további aláásására jó a mostani vagyonnyilatkozati rendszer.
Váltottak pár szót Brüsszelben.
Az oszakai világkiállításra gőzerővel és százmilliókkal készül a kormány, rejtélyes offshore cégnél landolhat több mint félmilliárd forint.
Több tízmillió ment a döntéshozókhoz szorosan kötődő kiadványokhoz. A bírálóbizottság elnöke az SZFE-n intézetvezető Balázs Géza – az egyetem lapja két megjelent szám után már 7 milliót kapott, két másik, Balázshoz köthető lap még 13 milliót. Az írószövetség, amely elnöke is a döntéshozók között volt, a harmadik legnagyobb támogatást kapta.
Az önkormányzatok „nem tudtak számunkra megfelelő elhelyezést biztosítani”.
Szerinte a pedofil gyerekotthon-igazgató bűnsegédjének felmentése azt mutatja, hogy se lelkiismeret, se elemi jóérzés, se tisztesség nincs a köztársasági elnökben.
Igaz, az ottani Billa akciózott. De az itteni Auchan is. És akció nélkül is alacsonyabb a szlovákiai ár.