Az ezeken a településeken élők nem locsolhatnak, nem tölthetik a medencét sem, és nem használhatják a vizet „nem szociális” célra reggel 5:00–9:00 és este 18:00–23:00 között.
A felvonót azután kellett leállítani, hogy egy heves zivatar közben egy erős széllökés kisiklást okozott, a kabin pedig azóta 60–80 méteres magasságban lóg.
A bejelentést nem sokkal azelőtt tették közzé, hogy a BBC megírta, hogy információi szerint megfenyegették a Katarban működő, amerikai irányítás alatt álló Koalíciós Légi Műveleti Központot, az Al-Udeid légi bázist.
Putyin szerint Moszkva és Teherán „régi, jó és megbízható kapcsolatokat” ápol, és Oroszország „mindent megtesz, hogy segítse az iráni népet”.
Lady Gagát széles körben tartják meleg ikonnak, ehhez képest úgy tűnik a zenéi felhasználásával még a Fidesznek sincs problémája.
Bardóczi Sándor szerint „komoly a baj. Olyan, amivel még ez az ország sosem nézett szembe.”
„Az intézkedés 83 év független újságírásának halálát jelenti.”
„Őszintén szeretnénk, ha újra méltóvá válhatnál arra, hogy a keresztény értékek hiteles képviselőjeként vehess részt a közéletben.”
Magyarország két orosz focicsapat uniós szankcionálását vétózta meg.
„Ez nyilvánvalóan nagyon szomorú, valószínűleg mindkettőnknek, nekem és a feleségemnek különösen” – mondta az egykori külügyminiszter.
Teherán nem hajlandó tárgyalni a nukleáris programjáról addig, amíg fenyegetve érzi magát.
„Van egy régi szabály: ahová orosz katona teszi be a lábát, az a miénk” – mondta Putyin a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon.
Nem akar transzvesztitákat, furcsa kisgatyás férfiakat és szado-mazo ruhás embereket látni Budapesten - mondta Menczer Tamás a Prideról. A kommunikációs igazgatót emellett arról is kérdeztük, hogy a luxizás és a NER-kullancsok ügyében eddig mit sikerült tennie a pártnak.
Mi végre ez a nagy lelkesedés? Megértünk a pusztulásra?
„Ha a független sajtó megszűnik, akkor redőny le, és irány Fehéroroszország” – nemcsak az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen, hanem a rendszerváltásért, a szabadságért és a kormány ellen tüntettek több ezren a Kossuth téren.