A végrehajtás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki a bíró.
A támadásban 18-an sérültek meg, a nő elismerte tettét, a bíró visszaküldte őt a pszichiátriára.
Rafael Zoltánnak rendőri intézkedés közben eltört a nyakcsigolyája. Drog volt nála. Három héttel később meghalt a kórházban. A rendőrség szerint ők mindent jól csináltak, az ügyészség nyomoz. Az esetről több videó készült. Zoltán családja bízik az igazságszolgáltatásban.
Kezdeményezték a 60 éves férfi letartóztatását a távoltartás szabályainak megszegése miatt.
12 számlán várta a kicsalt pénzeket, most azonban rácsok mögött van.
A nyomozók gyanúja szerint a szökés belső segítség nélkül szinte lehetetlen lett volna.
Heroint és füvet szállított.
A vád szerint csilis fertőtlenítőszerrel kente be a kesztyűjét és a katétert.
1986 nyarán brutálisan megerőszakoltak és megöltek egy fiatal nőt Angliában. Nyolc hét nyomozás után elfogtak, majd életfogytiglanra ítéltek egy férfit. Ő többször is kért felülvizsgálatot az ügyében, ezen a héten végül kiengedték. Így lett Peter Sullivan a brit történelem leghosszabb ideig ártatlanul börtönben ülő embere. A kérdés most az, hogy ki az igazi gyilkos.
Az ügynek már három őrizetbe vett gyanúsítottja van.
„Eljárásjogi helyzetéből fakadóan a rendőrség nemcsak a felvételt, hanem az ügyről rendelkezésre álló egyéb információkat sem oszthatja meg a nyilvánossággal” – írja a rendőrség.
S. Tamás György börtönben is ült, amiért molesztált egy kisgyereket.
Délelőtt a Momentum képviselői akcióztak a helyszínen.
Bár Vácra vonult be, a médiavállalkozót a „parkettás” becenevű, luxusbörtönként emlegetett intézménybe szállítják majd át.
Nyolc hétig is eltarthat a hip-hop producer pere, aminek már az első hetén iszonyatos részletekről számoltak be a tanúk padján. Sean Combs a vád szerint évtizedeken át súlyosan bántalmazott és szexre kényszerített nőket.