Úgy néz ki, mint egy Fiat 500-as és egy katica szerelemgyereke. Lassú, de nemhogy kormány, gáz- és fékpedál sincs benne.
És egy ehhez egyáltalán nem kapcsolódó hír: a Financial Times szerint Thomas Pikettynek nincs igaza, nem is nagyobbak minden korábbinál a vagyoni különbségek.
Mondjuk egy nem annyira jót, csak a Caterhamet, de mégicsak egy F1-es csapatot.
A Peres nevű elektromos orr szagról megmondja, hogy ehető-e még az a két hete lejárt, de egyáltalán nem büdös és csak kicsit elszürkült hús, amit a hűtőben talált a dinnye mögött.
A jobbikos úgy váltott autót, amikor titkos találkozóra sietett, ahogy azt a titkosszolgáknak tanítják. De állítólag ennél erősebb bizonyítékok is vannak.
Geert Wilders pártja, amelyik sok tekintetben hasonlít a Jobbikhoz, de egy izraeli-palesztin háborúban a másik oldalon harcolna, csak negyedik lett az exit poll adatok alapján az ott már be is fejezett EP-választáson.
A kamaszgyerek sokra vitte, köztársasági elnök is volt.
Magyar Bálint családi fotóalbumából került elő, 1937-es kép.
Nagy port kavartak az Együtt-PM EP-s kampányvideójából készített animgifek. A Fidesz dühös lett és sajtótájékoztatót rendezett, amiben Hoppál Péter osztotta ki a gonosz képeket.