A műholdképek szerint már egyetlen épen maradt épület sincs a városban.
De nem túl sokat, mert nekik is van egy Oroszország nevű szomszédjuk.
Minden nyugati márka kivonult az országból a háború kirobbantása miatt.
Oleg Szaljukov egyben az Ukrajna elleni invázió új parancsnokhelyettese is.
Növelni akarják a hadsereg létszámát.
Az orosz-ukrán háború kezdete óta ez az első ismert eset, hogy ezért ítélnek el bíróságon orosz katonát.
A Wagner alapítója szerint vagy 500 ukránt megöltek, „az egész város tele van ukrán katonák tetemeivel”.
Ezt a litván elnök, Gitanas Nauseda jelentette be a nyugat-ukrajnai Lvivben.
A háborút eddig irányító Szergej Szurovikint Geraszimov helyettesévé nevezték ki.
Nemzetközi koalíciót szorgalmaznak ez ügyben.
A visegrádi főpolgármesterekkel együtt.
Oroszország gazdasága a szankciók ellenére nem fog összeomlani, a modern fegyverek és a kvalifikált katonák azonban fogynak. A Nyugat már nem hagyhat fel Ukrajna támogatásával, a kombinált erőfölény így valószínűleg érvényesül majd. Elemzés.
Az előrenyomulásuk viszont hírszerzők szerint elég lassú.
A belső menekültek száma közel ötmillió.
Lettországban a csatornát azzal vádolták, hogy olyan tartalmakat sugároz, amelyek Moszkva ukrajnai invázióját támogatják.