külföld

Álcázott orosz hadihajó haladt át a La Manche-csatornán

Két szankcionált olajszállító tartályhajóval együtt.

Mészáros Juli
külföld

Repedéseket hozott a MAGA-világban az iráni háború

Trump onnan kapott dicséretet, ahonnan egyáltalán nem szokott, miközben a bírálat is szokatlan irányból érkezett. Az biztos, hogy a kampányban egyáltalán nem ezt ígérte – a bázis viszont egyelőre kitart mellette.

Tábor Áron
külföld

Egy amerikai hírszerzési jelentés szerint nem hozott átütő eredményt az iráni nukleáris létesítmények bombázása

A Fehér Ház elismerte a jelentés létezését, de azt közölte, hogy nem értenek egyet vele.

Haász János
külföld

A NATO főtitkára agyondicséri Trumpot a csúcstalálkozó előtt

Trump olyat vihet véghez, amit évtizedek óta MÁS amerikai elnök nem tudott megvalósítani – írta Mark Rutte az elnöknek.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Hiába figyelmeztette Trump Izraelt, hogy ne dobja le a bombákat, a légierő csapást mért egy iráni radarra

Trump nagyon elégedetlen Izraellel és Iránnal is. Előbbit hosszan kérlelte, hogy maradjon nyugodt és ne támadja meg Iránt egyetlen rakéta miatt, ami be sem csapódott, és lehet véletlenül indították el.

Székely Sarolta
külföld

Az iráni konfliktus nem várt hatása: megváltoztatták Jeff Bezos velencei esküvőjének helyszínét

Az új helyszín ugyanis jobban védhető.

Molnár Kristóf
külföld

Úgy néz ki, egy darabig még nem mennek magyar katonák Csádba

A csádi vezetés felfüggesztette a tárgyalásokat, így nem tudja elfogadni a parlament sem azt a törvényt, ami jogi keretet adna az országba telepített katonák tevékenységéhez.

Székely Sarolta
külföld

A tűzszünet után 2,5 órával Izrael már válaszcsapást ígér egy iráni rakétatámadásra

Az izraeli védelmi miniszter arra utasította a hadsereget, hogy határozott választ adjon a tűzszünet megsértésére. Irán eközben tagadja, hogy rakétákat lőtt volna ki.

Székely Sarolta
külföld

NATO-csúcs Irán árnyékában – azért, hogy Trump ne unatkozzon, csak 3 órás lesz a legfontosabb megbeszélés

Röviddel azután, hogy az Egyesült Államok iráni nukleáris létesítményeket bombázott, Hágában gyűlnek össze a NATO vezetői. Sokan lesznek, mégis egyvalakit akar lekenyerezni mindenki: Donald Trumpot.

Takács Lili
külföld

Izrael és Irán is elfogadta Trump tűzszüneti javaslatát

Az iráni állami tévében felolvasott nyilatkozat szerint Trump könyörgött a tűzszünetért, miközben Izrael felé újabb és újabb rakétatámadásokat indítottak.

Székely Sarolta
külföld

Az erősebb kutya bombáz

Az amerikai bombázók csatlakozása Izrael Irán elleni háborújához rövid távon jó Netanjahunak, és rossz az ajatollahoknak és a szabály alapú világrendnek. A hosszabb távú hatásai Tajvantól Washingtonig és Moszkvától Tel-Avivig beláthatlanok. De a szabály alapú világrendnek hosszú távon is annyi.

Bede Márton
külföld

Tizenkilenc utas és egy kutya rekedt egy osztrák felvonóban a vihar után

A felvonót azután kellett leállítani, hogy egy heves zivatar közben egy erős széllökés kisiklást okozott, a kabin pedig azóta 60–80 méteres magasságban lóg.

Jelinek Anna
külföld

Donald Trump bejelentette az izraeli-iráni tűzszünetet

A Katarban lévő amerikai támaszpontot támadta Irán, válaszul a hétvégi amerikai csapásokra.

Katar lezárta légterét, robbanásokat jelentettek a fővárosból

A bejelentést nem sokkal azelőtt tették közzé, hogy a BBC megírta, hogy információi szerint megfenyegették a Katarban működő, amerikai irányítás alatt álló Koalíciós Légi Műveleti Központot, az Al-Udeid légi bázist.

Jelinek Anna
külföld

Putyin elítélte az amerikai légicsapásokat mint „provokálatlan agressziót”

Putyin szerint Moszkva és Teherán „régi, jó és megbízható kapcsolatokat” ápol, és Oroszország „mindent megtesz, hogy segítse az iráni népet”.

Jelinek Anna
külföld