Média

A Magyar Idők haditudósítónak nézte az egyik legnagyobb svéd napilapot

Magyar Idők, a híres magyar blogger megismerkedett Dagens Nyheter svéd haditudósítóval.

Sarkadi Zsolt
Média

A Mandiner újságírója beült az államtitkár asszony autójába, hogy az kényelmesen elmondhassa: ingyenes lesz a KRESZ-vizsga

Kis magyar sajtótörténeti esemény.

Urfi Péter
media

A Kúria szerint is jogsértő volt, hogy a köztévé nem hívott meg ellenzéki politikusokat a reggeli műsorába

Jó hír a Fidesz és a kormány mellett leplezetlenül kampányoló köztévének, hogy az egymilliós büntetésüket viszont eltörölték.

Haszán Zoltán
Média

Már a köztévé is fizetett hirdetésben nyomja a Youtube-on a gyűlöletpropagandát

Az Origóhoz, a Riposthoz és a Tényekhez a választási kampány hajrájában csatlakozik a közpénzmilliárdokból működő MTVA is.

Kulcsár Rebeka
Média

A Jobbik szóvivőjét két év után beengedték a köztévébe, ahol öt percen keresztül szidta az állami médiát az egyetlen szót sem szóló riporternek

Szerkesztő úr, itt kilúgozzák az emberek agyát!

Urfi Péter
Média

Mióta Andy Vajnáé a Délmagyarország, kétszer annyian mondták fel az előfizetést, mint korábban

Nem tett jót a főszerkesztőváltás.

Botos Tamás
media

Nem Svédországban született, hanem menekültként érkezett oda a köztévé menekültektől rettegő nője

Az anyja ráadásul egy olasz menekülttáborban ismerkedett meg az orosz menekülttel, aki az apja lett. A valóság mindig jobb, mint a Fidesz-tévé hazugságai.

Szily László
Média

A kínai sajtó értékelte a legfrissebb belpolitikai fejleményeket

Hasonló következtetésre jutottak a különböző szerkesztőségek.

Urfi Péter
Média

Nem adja fel a közmédia, most egy svédországi magyar mondja el, miért szomorú, hogy nincs gyűlöletkeltés Svédországban

De azért nem jönne haza. Az unokák miatt.

Boros Juli, Kulcsár Rebeka
Média

Katy Perry egy tévéműsorban váratlanul megcsókolt egy 19 éves fiút, aki csókszűz volt, szexuális zaklatással vádolták sokan, de a fiú nem érzi úgy, hogy áldozat lenne

Na de mi lett volna, ha egy 34 éves férfisztár smárol le egy 19 éves félénk, konzervatív szűz lányt?

Szily László
Média

Elképesztően reagált az újabb ügynökvádra Szita Károly és a hirado.hu

Simicskázást sokat láttál, de ilyent azért nem!

Szily László
Média

Annyira tolja a Fideszt a köztévé, hogy a választási bizottság kénytelen volt egymillió forintra büntetni

Valahogy úgy alakult, hogy ellenzéki politikusok nem jutottak be a reggeli műsorba, csak fideszesek.

Haszán Zoltán
Média

Tarjányi Péter távozik a zoom.hu éléről

A Botka megfúrásában komoly érdemeket szerző lapvezető helyét tulajdonostársa veszi át.

Sarkadi Zsolt
media

Magyarország egy képben: fideszes kampányplakát előtt értékelte a meccset a fociklub elnöke

Egészen fantasztikus, hogy mi hangzik el és mi látszik egy vidéki magyar sporthírben 2018. tavaszán.

Szily László
Média

24.hu: 2016-ban már Magyarországon bérelt lakást a nő, aki a közmédiában beszélt arról, hogy a romló közbiztonság miatt hazaköltözik Svédországból

Aztán összeveszett a tulajdonossal.

Botos Tamás
Média