POLITIKA

Ungár Péter: „Karácsony Gergely mai bejelentése nem ajánlat, hanem visszautasítás”

Az LMP elnökségi tagja szerint Karácsony tudta, hogy az ajánlatába az LMP soha nem menne bele, és nem is a megállapodás volt a céljuk, hanem hogy elmondhassák: az LMP miatt nem lehet.

Herczeg Márk
politika

Karácsony bejelentette, hogy Csepelen, a Belvárosban, Szekszárdon és Gödöllőn is hajlandóak visszalépni

Cserébe azt kérik az LMP-től és az Együtt-től, hogy a többi esélyes helyen ők léptessék vissza a jelöltjeiket. Reméli, holnapra megállapodnak.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Fidesz: „Aljas lejáratási kampányt folytatnak Kósa Lajos ellen”

Szórólapon magyarázzák, hogy a miniszter ellen „aljas” és „felháborító” lejáratási kísérlet folyik, de továbbra sem cáfolnak semmilyen tényállítást a csengeri történetből.

Herczeg Márk
POLITIKA

Karácsony Gergely: Az LMP és az MSZP közötti megállapodásról szóló hír kacsa

„A két párt nem tárgyalt ma egymással, sőt eleve nincs is érdemi tárgyalás a pártok között” – állítja az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje. Szél Bernadett szerint viszont igenis zajlanak tárgyalások.

Herczeg Márk
POLITIKA

Hadházy megúszta: a Fidesz-KDNP pont Budai Gyulát választotta, hogy jelentse fel az LMP társelnökét

Azt a Budai Gyulát, akinek elszámoltatási biztosként az égvilágon senkit sem sikerült elszámoltatnia, ha egyáltalán megpróbálta.

Herczeg Márk
POLITIKA

Márki-Zay kihirdette a legesélyesebb ellenzéki jelöltet mind a 106 körzetben

Lehet választani!

Urfi Péter
POLITIKA

Megegyezett az MSZP és az LMP: a Belvárosban Csárdi Antal, Csepelen Bangóné Ildikó indulhat esélyes ellenzékiként

Négy körzetben állapodtak meg a felek, a deal vesztese az Együtt és Szabó Szabolcs lehet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán most az 1 milliót kereső szegényügyi tanácsadójával látogatott közmunkásokat

A kampányra Hegedűs Zsuzsát is elővették, és feltűnik a legújabb Orbán vlogon Ómolnár Miklós is.

Rényi Pál Dániel
politika

A magyar mulatós legnagyobb sztárjaival kampányol az Orbán család ügyvédje

Bajkai István, az erzsébetvárosi Bulibáró sztárparádéval koronázza meg a kampányt. Fásy Ádám és Zsüliett, Jolly és Dolly, Desperado és csülkös bableves.

Urfi Péter
POLITIKA

Pócs János belefeledkezett egy jászsági nő melleibe

Előkerült egy videó, amin a fideszes képviselő egy pálinkázós buliban fűz egy lányt úgy, hogy dinnyékhez hasonlítgatja a melleit.

Sarkadi Zsolt
politika

Gyurcsány még idén megtartaná az önkormányzati választásokat

A többi párttal még nem egyeztetett erről.

Czinkóczi Sándor
politika

Bokros Lajos visszalép a DK-s Oláh Lajos javára Erzsébetvárosban

A Modern Magyarországért elnöke ugyanerre biztatja a választókerület többi ellenzéki jelöltjét.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az LMP-sek és jobbikosok kétharmada visszalépéseket szeretne látni

De az LMP és a Jobbik nem.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Semjént megvadásztató vállalkozó kapta a közpénzből felújított noszvaji hotel bérleti jogát

Farkas József húsz évre kapta meg az épületet, amit eredetileg a hátrányos helyzetű gyerekeknek szántak.

Czinkóczi Sándor
politika

Semjén: A határon túli magyarok tudják, hogy erkölcsi kötelességük a Fideszre szavazni

Abban is biztos, hogy jóval 90 százalék fölött lesz a külhoni magyarok között a Fidesz-KDNP támogatottsága.

Horváth Bence
POLITIKA