POLITIKA

Mikor Orbánról kérdezték, az uniós források elvonását is belengette Manfred Weber, akiből az EU vezetője lehet az idén

Szerinte ahol komoly jogállami problémák merülnek fel, ott vissza kell tartani a pénzeket.

erdelyip
politika

A kormány nem küld tárgyalódelegációt a szakszervezetekhez

Varga Mihály szerint inkább a munkaadókkal kell egyeztetniük a követeléseikről.

Czinkóczi Sándor
politika

Az ügyészség még nem tudta eldönteni, hogy induljon-e nyomozás a Varju László bántalmazása miatt

Ki kell egészíteni a feljelentést, aztán majd meglátják.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az adatvédelmi hatóság vezetője szerint bűncselekményt követhettek el az ellenzéki képviselők, amikor élőben közvetítették, ahogy erőszakkal dobják ki őket az MTVA épületéből

Péterfalvi szerint egyébként felvenni lehetett volna a történteket, de élőben közvetíteni nem.

erdelyip
Média

Lomnici: Miután viszonylag mostoha körülmények között készült az interjú, emlékeztettek korábbi saját gondolataimra

Az alkotmányjogász reagált a 444-en reggel megjelent felvételre.

erdelyip
Média

A Gundel főnöke azt állítja, hogy nyomott árakon is nyereséges a Miniszterelnökség menzája

A pontos matek viszont üzleti titok.

erdelyip
POLITIKA

A kormány megvonja a kiegészítő támogatást azoktól a falvaktól, ahol nincsenek működő vállalkozások

Egy kiskaput akartak megszüntetni, de közben a legszegényebben járnak rosszul.

Czinkóczi Sándor
politika

A közszolgálatiság csúcsa: az M1 Híradója nem foglalkozott a nyugdíjkifizetések csúszásával

Soros, migránsok és Deutsch Tamás.

Botos Tamás
POLITIKA

„Vidék nélkül nem tudjuk megcsinálni, ez nem budapesti, hanem országos ügy”

Több százan tüntettek a kormány ellen Békéscsabán szombat este.

Botos Tamás
POLITIKA

Szili Katalin emlékeztetett: 15 éve "a magyarországi balliberális közösség kiszolgáltatta a határon túli magyar közösséget a társadalom gúnyának"

Szerinte ezért a "szégyenteljes" dologért nap mint nap bocsánatot kell kérni. Nem kért.

Botos Tamás
POLITIKA

11 ezer külföldi kapott tavaly munkavállalási engedélyt Magyarországon

A kiadott tartózkodási engedélyek száma pedig 10 ezerrel nőtt 2017-hez képest.

Botos Tamás
POLITIKA

Hende Csaba szerint a tüntetők azok, akik miatt 2010 előtt "az államcsőd széléig sodródott Magyarország"

Szerinte feleslegesen fogott össze a szombathelyi ellenzék és szavazta meg, hogy ne legyen több túlóra az önkormányzati cégeknél. Azokra úgysincs pénz.

Botos Tamás
POLITIKA

Sztrájkbizottságot alakított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Ezzel próbálják tárgyalóasztalhoz ültetni a kormányt.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán évértékel, bejelent és berúgja az EP-kampányt

Február elején a Várkert Bazárban lép színpadra.

Botos Tamás
POLITIKA

Blőd hiba miatt csúsznak a nyugdíjak

Elírták a dátumot.

Botos Tamás
POLITIKA