POLITIKA

Az autokrácia bebetonozása Magyarországon, mondja az EP jogállamisági jelentéstevője a nagytakarítási törvényről

Tineke Strik az Európai Parlament magyar jogállamisági jelentéstevője szerint a Fidesz nagytakarítási törvénye hadüzenet az Európai Uniónak.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Polt Péter személyesen nyújtotta be lemondását Sulyok Tamásnak

A legfőbb ügyészből alkotmánybíró lesz minden bizonnyal.

Benics Márk
POLITIKA

Nagytakarítási törvény: szerkesztőségeink közös kiállása a sajtószabadság mellett

Percről percre tudósításunk.

Szentkirályi Alexandra: Beindult a pánik, árulkodó, mennyien és kik kezdték el egyszerre verni a vészharangokat

Biztos, ami biztos, a budapesti Fidesz frakcióvezetője Karácsony Gergelybe is beleállt.

Benics Márk
POLITIKA

„Mi már államot alapítottunk a Kárpátalján, amikor Dzsingisz kán még meg sem született”

Semjén Zsolt a saját fórumán értesült arról, hogy „picit több diktatúrára” azért volna még igény. A miniszterelnök-helyettes végső soron sajnálja szegény Ferit, amiért kirúgta az asszony. Kiderül az is, mit gondol Semjén a korrupcióról, és hogy Ukrajna Lenin, Sztálin és Hruscsov tákolmánya.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Kocsis Máté: „Akit ez nem érint, annak nincs mit kérdeznie”

A frakcióvezető többszöri kérdésre sem volt hajlandó közelebbről meghatározni, kikre vonatkozik az orosz mintájú törvényjavaslatuk.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Az albán miniszterelnök megkapta Orbán nyilvános gratulációját, amire Friedrich Merz nyolcadik napja hiába vár

Orbán az X-en gratulált a vasárnapi parlamenti választást megnyerő Edi Ramának.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Leváltották bizottsági elnöki posztjáról Ráknét, a Dobrev Klárát zsidózó posztot megosztó egri fideszes képviselőt

És arra kérik, hogy „képviselői mandátumáról saját belátása szerint döntsön”.

Szily László
POLITIKA

Gerendai Károly szerint megindult a felkészülés egy esetleges kormányváltásra azok körében, akik eddig jól éltek a NER által nyújtott lehetőségekkel

Szerinte próbálnak új pozíciót felvenni, támpontokat keresnek Magyar Péter megjelenése óta.

Mészáros Juli
POLITIKA

Kocsis Máté megnevezte a kiutasított ukránokat

És kiderült, hogy az ukránok által közzétett videó már több mint hónapja készült. A Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott közös sajtótájékoztatót a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) irányításáért felelős államtitkárral.

Kaufmann Balázs, Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter felhúzta a túrabakancsát, és elindult Nagyváradra

Budapestről. Gyalog.

Mészáros Juli
POLITIKA

Ruszin-Szendi Romulusz: „Kikérem magamnak azt a sok gyalázatot, amit rám hordanak!”

„Villa ügy, zsírleszívás saját TB-re, tokaplasztika, helikopterezés: Mind hazugság” – írja a korábbi vezérkari főnök.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Rónai Sándor kapta Gyurcsány Ferenc mandátumát

Mert ha valaki lemaradt volna: Gyurcsány lemondott.

Mészáros Juli
POLITIKA

Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot

Az önkormányzatok az elővásárlási jog biztosításával, a lakcímlétesítés tilalmával vagy feltételhez kötésével és az adóztatás kiterjesztésével korlátozhatják majd a beköltözést.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A kormány újabb alapítványt hoz létre, hogy „új tudományos kiválósági központok létrehozását és a magyar tudományos és műszaki áttörések nemzetközi elismerésének növekedését” segítsék elő

Erre külön törvényjavaslatot nyújtottak be.

Mészáros Juli
POLITIKA