Csak öt szó, de a lényeg benne van.
18 éve az akkor kormánykritikus humorista lábai előtt hevert a fél ország, ma viszont azt kapja az általa kedvelt Orbán Viktor legfőbb szócsövétől, hogy „aljas szarember”. Pedig ez nem volt szükségszerű.
10 éve rontott két állig felfegyverzett iszlamista a pimasz vicclap szerkesztőségébe, és végzett ki 12 embert. A világ és Európa sokat változott azóta, így 2025-ből különösen érdekes visszatekinteni a szólásszabadság elleni véres támadásra.
Mindent megtesz a Fidesz, hogy lecsukassa Till Tamás gyilkosát, még azt is törvénybe írja, hogy a törvényt nem úgy kell értelmezni, ahogy. A cél érdekében most tapsolunk ennek, de mi van, ha legközelebb nem ilyen egyértelmű ügyben lépik meg ugyanezt?
Egy demokratikus rendben a közhatalom birtokosa magától tudja, hogy nem hozhatja olyan helyzetbe a neki sokféleképpen alárendelt egyetemet, hogy szellemi termékének megítélését kérje. Fleck Zoltán írása Orbán Balázs védéséről.
A centrális erőteret felváltotta a kétpártrendszer. A nyílt, kiszámíthatatlan versenyben akár az ellenzéki is vezethet, még egy nem demokratikus politikai rendszerben is, írja a 21 Kutatóközpont igazgatója.
Nem azt kellene méregetni, hogy hány deka pap van egy kiló pedofil között, hanem a katolikus egyházzal közösen dolgozni a gyermekvédelem fejlesztésén.
Bekapcsolódnánk, illő tisztelettel az agyhalott valóságsóba. Női napszemüvegünk van, kurvaanyázni mi is tudunk. De azzal speciel együtt tudunk élni, ha Magyar utál, Orbán utál és Gyurcsány is utál. Sőt.
Egy hét alatt sikerült az eddigieknél is mélyebbre zülleszteni a politikai közbeszédet. Kérdésből már most több van, mint válaszból – és hol van még a vége?
A Lakatos Márk-ügyben Ábrahám Róbert elszabadult hajóágyúra hasonlít, a Magyar Nemzet és a Hír Tv is törölte a cikket, amit a videójáról írtak. Vogel-ügyben Magyar állítólag belsős infók segítségével tudott előremenekülni. Mindkét ügy rombolja a monolit, mindent uralni képes Fidesz legendáját.
De ez persze hülyeség. Jobb lenne egy ilyen fontos kérdésben megfontoltabban nyilatkozni.
A Magyar Nemzet szerzője már idézőjelben tartja csak nagykövetnek Pressmant és családnak a családját.
A Mol és az állam közös alapítványa arra panaszkodik, hogy tőlük közérdekű adatokat loptak. Biztos tipp tolvajok ellen: átlátható közpénzköltés.
A Mol és az állam közös alapítványa korábban büntetőeljárásokat emlegettet a működését feltáró cikket miatt. Most levelet írtak a szerkesztőségünknek.
Elkerülhetetlen szembenézni a kérdéssel, hogy mekkora veszélyt jelent a régi-új elnök az Egyesült Államok demokratikus berendezkedésére.