Új élet vár, felejts el mindent!
Mindent, ami fáj! Jövőd fényesebb, jól tudod.
Régóta rájöttél, boldog élet rád
csak barátok közt vár.
Az elmúlt szűk egy hétben új szeletét ismertük meg a honi politizálásnak. Voltak persze korábban is kiszivárgott hangfelvételek (2006-ban is jó vége lett annak), voltak zsarolós sztorik (azok is jól sültek el), merültek fel lehallgatási vádak (régi szép idők), olyan viszont még nem volt, hogy ezek mind egy vad Barátok közt-epizódban fonódtak volna össze.
Most sikerült lesüllyedni erre a szintre – elnézést kérek a Barátok közt rajongóitól –, és a mai tudásunk szerint lesz még lejjebb is bőven. Ott vagyunk már? Nem, még messze a gödör alja.
De mint minden szappanoperánál, itt is érdemes az előző részek tartalmát is felidézni.
Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője szeptember 25-én, az árvízi védekezés idején közel egyórás interjút adott az Indexnek, ebben többek közt beszélt a Tisza Párt megalakulásáról, arról, amikor Magyar Péter bement a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre, hogy leadja azt a hangfelvételt, amely Varga Judittal, a volt feleségével történt beszélgetését tartalmazta – és ami Vogel állítása szerint nem hozta meg azt a hatást, amit Magyar várt volna tőle –, de szóba került az is, hogy a férfi ordibált vele a saját fia előtt, és hogy Magyar Péter „nem az, aminek látszik”. Vogel előre jelezte, hogy Magyar dühös lesz az indexes interjú láttán, és azt fogja mondani, a Fidesz műve az egész.
Magyar Péter még aznap reagált: egyrészt azt állította, hogy Vogel Evelint Kubatov Gábor (~Fidesz) fizeti, másrészt állítása szerint volt barátnője 30 millió forinttal zsarolta őt és párttársait. Magyar akkor azt írta:
„Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál.”
Ehhez képest a történet ezen a ponton jóformán megfeneklett (volt még némi üzengetés ide-oda), feljelentés viszont az ígérettel ellentétben nem lett az ügyből, a kedélyek látszólag lenyugodtak.
Aztán október 11-én Vogel Evelin hirtelen aktivizálta a YouTube-csatornáját, ahol azonban csupán annyit közölt, hogy majd egyszer mindent el fog mondani, de azt a saját felületén kívánja megtenni. Ennyiben maradtunk.
Aztán közel egy hónap elteltével, november 7-én Vogel Evelin egy bárányok előtt prédikáló, MP-monogramot viselő rókáról posztolt, ami bejárta a kormánypropagandát, november 9-én pedig posztolt még egyet, azt írta, „hamarosan fény derül az igazságra”.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Magyar volt barátnője ötven perces interjút adott az Indexnek.
Szerinte volt barátnőjét Kubatov fizeti. Feljelentést tesz zsarolás bűntette miatt.
Azt mondta, ha az exe tényleg feljelenti, a nyilvánosság előtt védi meg magát.
Szerint az exével készült interjú előre be volt készítve, és azért most került elő, mert a mérések szerint a Tisza Párt népszerűsége „pariban van” a Fideszével.
Plusz megmagyarázta, miért az Indexnek adta az első nagyinterjúját.
A Tisza Párt elnöke többek közt azt állítja, hogy volt barátnőjét, Vogel Evelint fideszes körökből fizetik, egyúttal zsarolás miatt feljelentést is tesz ellene.
Vertán a 444-nek megerősítette, Vogel Evelin a tulajdonában lévő lakásban lakik. Vogel tőle nem kapott pénzbeli juttatást.
Egy nappal azután, hogy a Tisza Párt elnöke arról beszélt, hanganyagokat fognak nyilvánosságra hozni róla, érkezett egy ilyen üzenet.
Magyar elnézést kér a magyaroktól, hogy „ezeket a manipulált ocsmányságokat kell hallgatniuk”.
Azt írta, „az utolsó pillanatig” hezitált, hogy tegyen-e feljelentést, mivel korábban élettársak voltak és a kezét is megkérte.
Nyilvánosságra hozták a Hanzel–Vogel-egyezkedés több mint másfél órás verzióját. Magyar Péter azt írta, feljelentette Vogel Evelint, a továbbiakban pedig nem kíván reagálni az állításaira.
Hanzel Henrik állítása szerint kiábrándult a médiából, és vállalkozóként a Dallas benzinkúthálózat társtulaja lett. Emellett Magyar Péter egyik fő embere, tanácsadója, pénztárnoka is volt, de állítólag „már nincs a párt környékén”.
A volt barátnő szerint „koholt bizonyítékokkal hamisan vádolni könnyű.”
„Mondtam nekik délután, hogy senki nem nyilatkozik. No fucking way, senki rajtam kívül."
Ilyen képeket nem szoktunk látni Budapesten kívüli ellenzéki megmozdulásokon, de olyat sem, amit a Tisza párt vezetője az ellene indított politikai támadásokkal művel. Akár napszemüvegről, akár övcsatról van szó, egymás után tudja visszájára fordítani azt, amit neki címeztek.
„Lépésről lépésre” és „árad a Tisza”. A két jelmondat közötti ellentét rámutat a Magyar Péter-jelenség anomáliáira: a szisztematikus munka általi lebontás és az áradásszerű elsöprés ígérete egészen különböző dolgok. Most úgy tűnik, hogy elegen akarják. De mi történik azután, hogy pozíciókhoz jut?
És kire vonatkozik, meg kire nem.