A kérdést a XV. kerület polgármestere tette fel egy testületi ülésen, miután légszennyezettség miatt bezárták a Szövőgyári utcai óvodát. A szennyezés a rég bezárt szemközti gyárból származik, felszámolása az állam feladata lenne, de kevés az információ.
Mikroműanyag itt, mikroműanyag ott, mikroműanyag mindenhol. És akkor a nanoműanyagról még nem is beszéltünk! Hogy hogy lehet kivédeni? Nehezen, és jó volna, ha nem egyedül kéne.
Tavaly közel 500 köbméter gázolaj és benzin szivárgott el az olajtársaság föld alatti vezetékeiből.
Vitézy sürgette, Karácsony megtette.
Az MVM a kormány segítségével – a határidők utolsó pillanatos tologatásával – bújik ki a terület megtisztítására vonatkozó kötelezettsége alól. A költségek akár a 40 milliárd forintot is elérhetik, a szennyezés a budapesti ivóvízbázist fenyegeti.
A szervezet azután változtatott a fenntarthatósági stratégiáján, hogy Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki a teljes alumíniumimportra.
A csatorna Buenos Aires külvárosában folyik.
De tüntetések voltak Európa-szerte a reptereken. A szervezők szerint ezeknek „sokkolniuk kell a rendszert, amely a klímakatasztrófa felé vezet minket”.
Pedig a döntés már május 22-én megszületett.
Világszerte több mint nyolcvan százalékkal csökkent a vándorló édesvízi halpopuláció a hetvenes évek óta, az ökoszisztémát a vízszabályozás, a szennyezés, a halászat és a bányászat veszélyezteti leginkább.
A kormány megvonná a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a plug-in hibrid autók tulajdonosaitól.
De LNG hajtja, ami bár tisztábban ég, egyes környezetvédők szerint mégis szennyezőbb, mint a tengeri gázolaj.
Az ügyben Vadai Ágnes kérdésére Polt Péter indítványozott eljárást.
„Kérem Képviselő Úrnőt, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjen” - kérte Polt.
Egy múlt heti kormányrendelet lazított a környezetvédelmi szabálysértések miatti szankciókon. Pontosítást ígértek, de az sem lett elég pontos.