CEU

A thaiföldi budhista egyetemmel hajlandó együttműködést kötni a kormány

Már véglegesítik a szöveget.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A CEU rektorhelyettese szerint egy kormány sem teheti meg, hogy teljesen szembemenjen azzal, amit korábban mondott

A legrosszabb félelmük kezd beigazolódni, jelentette ki Enyedi Zsolt.

Botos Tamás
oktatás

Most, hogy a CEU már megfelelne az idióta előírásoknak is, a kormány kezdett halogatásba

Minden jel arra utal, hogy a magyar kormány annyira nem is akarja rendezni a CEU helyzetét. Egy évvel eltolták a CEU-törvény előírásainak hatályba lépését, Balog miniszter erre hivatkozva már halasztaná is a magyar-amerikai megállapodás aláírását.

Király András
POLITIKA

Miután a CEU teljesítette a feltételeket, a kormánynak már nem sürgős aláírni a megállapodást

Balog miniszter szerint azzal, hogy adtak még egy évet a CEU-nak, "okafogyottá" vált megegyezni az amerikaiakkal.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Palkovics: A kormány szeretné a magyar felsőoktatási rendszert minél nemzetközibbé tenni

Az oktatási államtitkár ezt nem a CEU-törvény, hanem az Iránnal kötött kutatási-szakmai együttműködés kapcsán mondta.

Botos Tamás
oktatás

Hídvéghi a CEU-törvény módosításáról: Nagy nyomás helyeződik ránk

Soros-terv!

Botos Tamás
POLITIKA

A CEU szerint visszalépés, hogy a magyar kormány egy évvel meghosszabbította a rájuk vonatkozó határidőt

Az egyetem szerint minden készen áll, hogy a magyar állam megállapodjon New York állammal, ezért nem értik, mire jó Trócsányi miniszter pénteki bejelentése.

Horváth Bence
POLITIKA

Módosítja a CEU-törvényt a kormány

Egy évvel megtoldják a törvényben előírt határidőket. A törvényt bíráló Velencei Bizottság részben pont a teljesíthetetlenül rövid határidőket kifogásolta.

Király András
POLITIKA

Orbán szerint nevetségessé válna, ha komolyan venné az EU kötelezettségszegési eljárását

A miniszterelnök szerint "messziről szaglik", hogy az Európai Bizottság "politikai indíttatásból" vizsgálja az orosz hangulatúra módosított civiltörvényt. Kampány viszont még nincs, mert a kormányt túlzottan lefoglalja a munka.

Király András
POLITIKA

A CEU minden feltételt teljesített, a kormánynál pattog a labda

Együttműködést írtak alá a Bard College-dzsal, mostantól New York államban is folyik képzésük.

Botos Tamás
oktatás

Nincs visszaút: november végén kiírják a 1000 milliárdos kínai szupervasút kivitelezésére a közbeszerzést

Kínai hitelből Kínának. Megéri.

Botos Tamás
POLITIKA

Elég jól jósolta meg a Trónok harca szereplőinek halálát a magyar hálózatkutató modellje

A CEU doktorjelöltje, Janosov Milán a hetedik évad előtt gépi tanulásos módszertannal készített hálózatelemzéssel jósolta meg, ki élheti túl az évadot. Most itt az értékelés.

Horváth Bence
FILM

Kimaradt, nem lemaradt az egyetemek világrangsorából a CEU

A Times Higher Education listáján elvben csak olyan egyetemek szerepelhetnek, amelyek alapképzést is nyújtanak. Ezt idén komolyan vették, ezért tűnhetett el a listáról a tavaly még a világ legjobb 350 egyeteme közé sorolt, alapképzést nem nyújtó CEU.

Király András
politika

ATV: Megszületett az amerikai - magyar megállapodás a CEU-ról

Egy kormányzati forrás állította ezt.

Magyari Péter
POLITIKA

Palkovics: Lassultak a CEU-ról szóló tárgyalások

Az oktatási államtitkár szerint New York állam válaszára várnak.

Botos Tamás
oktatás