dei

Kirúgtak egy amerikai altengernagyot, aki a NATO Katonai Bizottságában is benne volt

A Reuters három forrása szerint Shoshana Chatfield elbocsátása a Trump-kormányzat által végrehajtott, a nemzetbiztonsági vezetők körében zajló, egyre szélesedő tisztogatás része lehet.

Herczeg Márk
külföld

Kultúrharc: törlik az első atombombát ledobó Enola Gay fotóját is, mert a repülő nevében szerepel a „meleg” szó

Trumpék azért harcoltak a woke-ok ellen, mert azok tiltanak bizonyos szavakat, majd amint hatalomra kerültek, listázni kezdtek.

Szily László
idióta rekordok

Amerikai egészségügyi dolgozók „célpontokként” kerültek egy sokszínűség, egyenlőség és befogadás elleni oldalra

A DEI Watch List az egészségügyi minisztériumon belül működő ügynökségeknél dolgozó, többnyire fekete alkalmazottakat pécézte ki.

Herczeg Márk
külföld

Trump: A helikopter pilótája és a repülésirányítók miatt történt a repülőgép-baleset

Az amerikai elnök hibáztatta Joe Biden sokszínűségről szóló kormányprogramját is, amit Trump éppen megszüntetett.

Herczeg Márk
baleset

Az amerikai kormány azt kéri az állami alkalmazottaktól, hogy jelentsék fel kollégájukat, ha titokban diverzitást segítő programokat csinálnak

Éberség!

Horváth Bence
külföld

A pozitív diszkrimináció kinyírta magát Amerikában

Az ismert amerikai nagyvállalatok sorra jelentik be, hogy befejezik a programjaikat, amikkel a kisebbséghez tartozók alkalmazását, előmenetelét segítették. A döntésben nagy a szerepe a republikánusok és Trump nyomásgyakorlásának, de az sem mellékes, hogy az üzleti világ is elbénázta az évtizedes törekvéseket.

Rovó Attila
társadalom

A Meta felszámolja a sokszínűséget, a méltányosságot és a befogadást elősegítő céges programjait

Az indoklás szerint a jogi környezet átalakulóban van. Azaz jön Trump, akinek a héten már tett egy gesztust a Facebook a külsős tényellenőrzés eltörlésével.

Bódog Bálint
külföld