Az autokráciaexport, valamint a modern, hatékony korrupció javuló lehetőségei a deglobalizálódó világban. Elon Musk lejárat és rohamoz. Lerohan, szétcsap. Miért olyan ismerős ez? Hogy lesz ebből közjó?
A magyar gengszterizmus atyja alsónadrágban, a két lábon járó összeférhetetlenség az amerikai kormányban, influenzajárvány Magyarországon, a legfontosabb hírek pedig a 444 napindító hírlevelében.
A világ leggazdagabb embere pár tucat, zömében huszonéves emberrel elkezdte megszállni az amerikai kormány hivatalait. A Pénzügyminisztérium fizetési rendszeréhez is napokon át hozzáférhettek, ami óriási kockázatokkal járhatott. Összeférhetetlenségi rekordokat, szinte biztos jogsértéseket és teljes káoszt hozott a DOGE első két hete.
A miniszterelnök szerint a világ „hálával tartozik Donald Trumpnak, hogy leleplezte” ezt.
A cég két vezetőjének blogposztja szerint olyan mesterséges intelligenciát kell létrehozni, amely egyebek mellett „támogatja a nemzetbiztonságot”.
A fejlesztési ügynökség „nem működőképes” a külügyminiszter szerint, mert nincs összhangban az amerikai érdekekkel.
A USAID vezetői szerint olyan pótolhatatlan eszközt igyekszik felszámolni a kormányzat, ami a világ 120 országában biztosította az amerikai soft powert. Máris felerősíti a humanitárius válságokat az ügynökség kifizetéseinek befagyasztása.
A 20% felett álló szélsőjobb idáig politikai embargóban volt Európában. Korábban a magyar miniszterelnök sem akart találkozni velük, mert tudta, hogy ezzel a német-magyar kapcsolatokat kockáztatja.
Miközben az amerikai Elon Musk arról szónokol, hogy a németek vetkőzzék le a történelmi bűntudatukat, a szélsőjobb már 20 százalékon áll. Hogy jutottunk idáig és hogyan reagál erre a német mainstream? Tényleg egyre rasszistábbak lennének a németek?
A Microsoft alapítója szerint Musk annak ellenére választja a populista kavarást, hogy szuperokos ember.
Szerinte a holokausztért viselt német felelősségnek nincsen vége.
Rappelő fiatalkorú börtönlakók, külföldi tömegtüntetések, megállíthatatlan Trump és Nagy Feró kalandos nagykörúti feltámadása a 444 napindító hírlevelében.
„Jó büszkének lenni a német kultúrára, a német értékekre, és nem elveszíteni ezt valamiféle multikulturalizmusnak, ami mindent felhígít” – mondta a világ leggazdagabb embere.
Trump bő egy éve viccelődött egy hírhedt interjúban azon, hogy diktátor lesz. A viharos első napján hozott intézkedéseivel sokak szerint máris igazolta, hogy tényleg sajátosan értelmezi a demokráciát és a jogállamot. Van, aki szerint a módszert a mellé felsorakozó techmilliárdosok világából tanulta.
Az izraeli miniszterelnök szerint a trumpista techvezér „nagy barátja Izraelnek”.