Megerősítjük a párbeszédet a kormányaink között, illetve a politikai pártok között - mondta a kínai elnök.
A Micimackó 2017-ben vált politikailag érzékeny témává Kínában, miután elkezdett terjedni egy montázs, amin egy 2013-as, Hszi Csin-ping elnökről készült fotót egy Micimackó kép mellé tettek.
A hivatalos rész után Orbán és Hszi kötetlenül beszélgettek.
60 perces élő adásban közvetítette Hszi gépének budapesti landolását a kínai adó, ismerős magyar arcok voltak a műsor vendégei.
A kínai elnök szerda este landolt Ferihegyen, európai turnéja keretében jött Budapestre. Az ebédes autó a lezárások miatt nem tud behajtani az iskolához.
Fiatalon végignézte, ahogy apját meghurcolja a párt. Saját anyja megtagadta, őt pedig kemény munkára vezényelték a vidéki szegénységbe. Mindebből azt szűrte le, hogy erősebb pártra van szükség, és amikor évtizedekkel később hatalomra került, el is kezdte ezt megvalósítani.
Kenyérrel és sóval fogadták Hszit Budapesten, Orbán és Lévai Anikó személyesen ment elé a reptérre.
Olvasónk szerint a kínaiak szóltak a magyar rendőröknek a tüntetőről.
Egyetértési megállapodást kötöttek.
Lehet tibeti zászlókat lengetni, csak a kínai elnök meg ne lássa.
Szabadkereskedelmi megállapodás, szerb tudósok képzése Kínában, Vucsics által személyesen felszolgált bor – így zajlik a kínai elnök belgrádi látogatása, ami ráadásul szimbolikus dátumhoz kötődik.
Az elsőnek kiérő tüntető reggel még gondolkodott azon, hova tudná kifeszíteni az 5x5 méteres Free Tibet molinót.
A reptéren az induló szint járdáit is lezárják.
Rendkívül hasznos Pekingnek, ha van egy jó barát az Unión belül, aki sportot űz abból, hogy szembemenjen nagyjából bármilyen közös uniós állásfoglalással. Gazdaságilag egyáltalán nem számítanának kirívónak az EU-ban a magyar-kínai kapcsolatok – ha a kormány nem tálalná ezeket ilyen látványosan.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint Kína barátsága Magyarországgal „illatos, édes, tartalmas és tartós”, „a két ország közötti együttműködés gyümölcsöző, életerőtől duzzadó”.