Továbbra is azt ígérik, a szunnita többségű Moszulba nem vonulnak majd be.
Nem kell olyan messzire visszanézni a múltba, hogy rájöjjünk. Az ISIS elődcsoportja 2007-ben két nagyvárost, Faludzsát és Ramadit is elvesztette, de a sivatagba visszavonulva kibekkelt.
Elhurcolják és élő pajzsnak használják a civil lakosságot az Iszlám Állam fegyveresei.
Hiába kérte az iraki kormány őket, hogy inkább húzzanak haza.
Mit lép erre a magyar keresztényüldözési államtitkárság?
Mert az alkoholfogyasztás ellentmond az iszlámnak, és így az iraki alkotmánynak is.
Közben Aleppo bombázása sem csillapodott, nem tudják kimenteni a városban ragadt civileket.
A támadás nem volt jelentős, az olajtermelést nem befolyásolja.
A vártnál gyorsabban halad a dzsihadista szervezet utolsó iraki bázisának felszámolása. Az ostrom képei.
Az ISIS vezére egyre több forrás szerint menekült már el Szíriába az ostromlott Moszulból.
Hétfőn megkezdődött az Iszlám Állam utolsó fontos iraki bázisának ostroma, amit a síita-szunnita-kurd-amerikai-török koalíció előbb vagy utóbb, de meg fog nyerni. A kérdés csak az, hogy utána mi lesz.
Az iraki vezetés bejelentette, hogy megkezdődött a második legnagyobb város felszabadítása az Iszlám Állam uralma alól.
"Reménykedjünk, hogy a zene is hozzájárul, hogy majd béke költözzön a szívekbe."
Ráadásul épp a környéken állomásoznak a török katonák is.
Mustárgáz-szerűséggel lőttek egy amerikai bázist irakban.