kegyelem

Balog Zoltán gyorsan beállt Novák Katalin mögé

Mert büszke rá, hogy „hogy egy ilyen rendkívüli ember lehetett Magyarország első női köztársasági elnöke”.

Czinkóczi Sándor
búcsúposzt

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

A 444-en megírt kegyelmi ügybe bukott bele.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A köztévén szólal meg hamarosan Novák Katalin

Rendkívüli bejelentést tesz.

Haszán Zoltán, Herczeg Márk
POLITIKA

Magyarországra érkezett a honvédség gépe, ami Novák Katalint hozhatta haza Katarból

A köztársasági elnök programja elvileg vasárnapig tartana, magával Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel lenne tárgyalása.

Kaufmann Balázs
belföld

„Ne érjük be azzal, hogy Novák mondjon le, és másik pártkatonát ültetnek a helyére!”

A budai várban tartott tüntetésen kiálltak az áldozatok és a gyermekvédelmi rendszer megerősítése mellett, de azt is követelték, hogy Novák mellett Orbán és Varga is vállalja a felelősséget. Amíg a köztársasági elnök a helyén van, a Momentum minden este a hivatalánál tiltakozik.

Urfi Péter
POLITIKA

Már bíróság is kimondta: az elnöki kegyelem lényege, hogy egybevágjon az erkölcsi közfelfogással

Már 2012-ben is folyt per, hogy legyenek nyilvánosak Schmitt Pál kegyelmi döntései. Tanulságos ítéletek születtek erkölcsről és közérdekről.

Haász János
belföld
Élő

Novák, Varga és Orbán lemondását követelték a Várban a kegyelemi ügy miatt dühös tüntetők

Orbán Viktor már megalázta egy alkotmánymódosítással az államfőt, akinek a távozását követelik civilek és az ellenzék.

A Blikk gyakorlatilag lemondásra szólította fel Novák Katalint

Azért az jelez valamit, amikor már a bulvár is itt tart.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán pedofilügyi alkotmánymódosító javaslata jogászszemmel szokatlan, populista és egyáltalán nem csak a pedofilokat érintené

Jogi szakértők érthetőnek tartják, hogy hozzányúlnak a szabályozáshoz, de az egymondatos Orbán-javaslat pont a lényeget nem érinti.

Szily László
POLITIKA

A Novák Katalinnak tanácsokat adó Tomán Szabina azt üzeni, nem lesz cinkos

Írásából csak az nem derül ki, hogy Árpa Attila volt felesége pontosan kinek nem akar a cinkosa lenni.

Mészáros Juli
belföld

Amikor egy cikksorozatból egy hét alatt alkotmánymódosítás lesz

És amikor kiderül, hogy nem Soros vagy Gyurcsány az ellenzék vezére. Napindító.

Urfi Péter
reggel 4

Lackfi János is kilép Novák Katalin tanácsadói testületéből

Nagyon várt volna valami magyarázatot.

Urfi Péter
POLITIKA

Hiába Orbán alkotmánymódosítása, így is tüntetni fognak Novák Katalin kegyelmi döntése ellen

Támogatják a gyermekek védelmét szolgáló kezdeményezéseket, de szerintük Novák Katalinnak és Varga Juditnak mennie kell.

Bódog Bálint
belföld

Több mint száz gyermekjogi szervezet és szakértő közösen tiltakozik Novák Katalin kegyelme miatt

A gyermekvédő szervezeteket tömörítő koalíció szerint Novák döntése „teljességgel elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen” az Alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével.

Bódog Bálint
belföld

Már mérik, hogy le kell-e mondania Novák Katalinnak

De a kegyelemhez hozzájáruló Varga Judit megítélésére is kíváncsiak a közvélemény-kutatók.

Benics Márk
POLITIKA