Március 14-től.
A Salamon-szigetek és Szerbia után Magyarország is nyíltan felvállalja a kínai diaszpóra megfigyelésére Pekingből küldött járőröket.
A Belügyminisztérium elárulta, hogy miről tárgyaltak a kínai közbiztonsági miniszterrel február közepén.
Kifejtette, hogy szerinte a nyugati államok azt szeretnék, ha a szerbek elismernék Koszovó függetlenségét, és felállítanának egy baloldali bábkormányt.
A kínaiak belátták, hogy a magyar kormány nem tud nekik annyi energiát biztosítani, amennyire szükségük lenne.
Orbán Viktor a kínai közbiztonsági miniszterrel tárgyalt a két ország közötti rendészeti és biztonságpolitikai együttműködés jövőjéről. Egyik szomszédunk a területen már évek óta együtt dolgozik a kínaiakkal. Ennek köszönhetően Szerbia utcáit több ezer kínai gyártmányú térfigyelő kamera monitorozza.
Pintér Sándor megállapodást is aláírt kínai kollégájával.
A kínai állami CRRC Corporation egyik leányvállalata ellen, potenciálisan piactorzító külföldi támogatások ügyében.
Az új világrend három részre szakad, a globális Nyugat mellett az autokratikus globális Kelet, illetve egy lazább szerveződésű, a nyugati és keleti blokkok között egyensúlyozó globális Dél is tényezővé válik.
Legalább is ezt állította a kínai külügyminiszter az ukránnak, aki a Zelenszkij béketervében való részvételre hívná a közvetítő szerepre is alkalmas nagyhatalmat.
Este tüntetés, félnivaló nincs, Orbán Viktor éppen ma fogadta a kínai közbiztonsági minisztert.
Évente milliószámra hullanak, csak hogy a kínaiaknak legyen gyógyszerük.
Az uniós nagykövetek találkozóján egyedül Magyarország szavazott a szankciós csomag ellen.
Nauru, Palau, Tuvalu, Solomon-szigetek és társaik most még viszonylag ritkán jutnak eszünkbe, de valószínűleg a jövőben többet fogunk róluk hallani, mert katonailag az Egyesült Államoknak és most már Kínának is fontosak.
Egyszer már indított egy kereskedelmi háborút az USA és Kína között, most megint valami ilyesmire készül.