Lázár János

Matuska Szilveszter felrobbantotta, Lázár János embereket rúgott ki miatta - újra címlapokon az 1-es számú vasúti fővonal

A Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Trianon óta Magyarország legfontosabb közlekedési folyosója. A pálya rossz állapota miatt sebességkorlátozást vezettek be rajta, Lázár pedig tisztogatásba kezdett a történtek miatt.

Molnár Kristóf
közlekedés

L. Simon László szerint elragadta a hév a Horthyt méltató Lázár Jánost

Azért felsorolta ő is Horthy vitathatatlan érdemeit.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Lázár János szabotőröket, vasútellenes szivárogtatókat és két MÁV-vezérhelyettest rúgott ki az 1-es fővonalon történtek miatt

A MÁV-ból és a minisztériumból is többeket kirúgtak, amiért sebességkorlátozást kellett bevezetni az 1-es fővonalon.

Molnár Kristóf
közlekedés

Nem megtakarítást, hanem sokkal több kiadást jelent, hogy Lázár leállította az új budapesti híd építését és a vasút fejlesztését, mondja Vitézy

Ha újra hozzáférünk az uniós forrásokhoz, már nem lesznek tervek, amik alapján építeni lehetne.

Szily László
gazdaság

Lázár szerint semmi keresnivalója a városvezetésben annak, aki szerint két férfi nevelhet egy gyereket

Ezt tartja Hódmezővásárhely egyik legnagyobb problémájának. Márki-Zay Pétert teljesen zakkant embernek nevezte.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Aggasztja az Egyesült Államokat, hogy Lázár János közreműködik a Horthy örökségének rehabilitására és népszerűsítésére irányuló törekvésekben

David Pressman szerint Horthy bűnrészes volt a magyarországi zsidó lakosság lemészárlásában a holokauszt idején.

Molnár Kristóf
KÖZÉLET

Az országos főrabbi megszólította a Horthyt dicsérő Lázárt, a miniszter válasz helyett kirakta a beszédét, amiben valóban a volt kormányzót méltatja

Most már mindenki maga is meghallgathatja, ahogy Lázár Horthy Miklóst magasztalja.

Haszán Zoltán
KÖZÉLET

Horthy Hitlernek írt levelével üzent az országos főrabbi Lázár Jánosnak, aki Horthyt méltatta

Frölich Róbert szerint „az ilyen beszédek” miatt nem ismerhette meg az apja családját és anyja családjának nagy részét.

Mészáros Juli
belföld

Lázár János szerint Horthy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt

Virágot majd később visz a sírra, de világossá tette, hogy tiszteli az egykori kormányzót.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Fideszes országgyűlési képviselők méltatták Horthy Miklóst

Az Orbán-kormány volt tagjai koszorúztak, Lázár János pedig éppen ekkor adott át egy, a Horthy-kat is megemlítő kiállítást a kenderesi vasútállomáson, ahová átmentek a megemlékezők.

Németh Dániel
történelem

Horthy, mohácsi vész, tatárjárás - a Fidesznek egyikről sincs testületi álláspontja

A kormányzó 1993-as újratemetésén Orbán ezekkel a szavakkal hárította el, hogy véleményt mondjon Horthy Miklósról, és ez azóta se sokat változott. Lázár János látványosan másként gondolja.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A dráguló közúti áruszállítástól várhat 150 milliárdos többletet a kormány

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint néhány hónap alatt 40-50 százalékos díjemelés jöhet.

Bódog Bálint
közlekedés

Lázár János: Arra kérem a MÁV vezetését, hogy ne okoskodjanak

Szerinte az 1-es fővonalon „haváriahelyzet van”, ahol az utasok biztonsága az első, a pénzügyi elszámolás másodlagos kérdés.

Mészáros Juli
közlekedés

Egy hónapja bezárt tíz vasúti mellékvonalat, most új autópálya építését jelentette be Lázár János

Az M49-es gyorsforgalmi út az M3-ast köti majd össze Szatmárnémetivel.

Molnár Kristóf
közlekedés

Ezeken a településeken indít beruházásokat Lázár János minisztériuma

A fejlesztéseket kivétel nélkül vidéki településeken indítják meg.

Bódog Bálint
belföld