A Budapesten vendégeskedő Mihail Gyegtyarjovot 2014-ben a duma képviselői közül elsőként szankcionálták, miután megnyitotta a szakadár „Donyecki Népköztársaság” moszkvai képviseletét.
Ha kedden Svájc legyőzi Kazahsztánt, bent maradunk.
A tanács szerint indokolatlan és aránytalan támadás a törvény a véleménynyilvánítással szemben.
Orville Schell amerikai Kína-szakértővel, a New York-i Asia Society Kína–USA Kapcsolatok Központjának vezetőjével interjúztunk többek közt arról, hogy miben hasonlít egymáshoz Mao Ce-tung és Donald Trump, mi a sikere az autoriter kormányoknak, vagy hogy miért egyensúlyozik Magyarország a tisztelhetőség határán.
Robert Palladino a Budapest Energy and Security Talkson arról is beszélt, nehéz lenne az Egyesült Államoknak elmélyíteni a kapcsolatokat olyan partnerekkel, akik közben ellenfeleikkel mélyítik azokat. A korábbi Ukrajna-megbízott szerint pedig a kínai és orosz kapcsolatok miatti feszültség felülírhatja Trump és Orbán brómenszét.
„Várom, hogy együtt dolgozhassunk Magyarország és Románia együttműködésének megerősítésén népeink javára” - írta.
A feladat része, hogy „a nemzetközi véleményformálók és döntéshozók is értesüljenek a kabinet álláspontjáról és intézkedéseiről.”
„Egy csodálatos fejezet véget ért, a felejthetetlen utazás lezárult.”
Hétfő van, szabad a Borízű! Lesz élő, van mörcs. Nagytakarítás belülről. De ha emigrálunk, azzal sincs gond. A korrupció világrekordja. A muszlim, akinek Yamalnál is jobb éve volt. Haraszti Miklós turbánban. Sulyok-verseny. Norvég southern rock.
A kormány a nagytakarítási törvény inspirációjaként az Egyesült Államokban 1938-ban hatályba lépett külföldiügynök-törvényre (FARA) mutogat, néhány azonos kifejezés használatán kívül azonban nem sok hasonlóságot találni.
Nemcsak a kormánnyal szemben kritikus sajtó és a civilek kerültek célkeresztbe, hanem találtunk ott nagyon veszélyes táncszínházat, vidéki tanodát vagy gasztroközösséget is.
Az MLSZ szerint hiába nagyszerű a hangulat a válogatott meccsein, a gyűlölködő, helyenként rasszista megnyilvánulások miatt rendre lecsap az UEFA.
Lesz élő, van mörcs. Nagytakarítás belülről. De ha emigrálunk, azzal sincs gond. A korrupció világrekordja. A muszlim, akinek Yamalnál is jobb éve volt. Haraszti Miklós turbánban. Sulyok-verseny. Norvég southern rock.
Spanyolországba vándorolt fiatalok mesélnek arról, megéri-e kiköltözni.
Kocsis Máté azzal érvelt, hogy dezinformáció kering a kémügy kapcsán, amit az ukránok terjesztenek. Valóban kering, de nem (csak) az ukránok terjesztik.