A szervezet tagjai közül többen a saját vagy nevelt gyerekeikkel is csináltak felvételeket, amiket megosztottak a titkosított fórumon.
A jezsuiták Szólj be a pápának című eseményére 150 kérdés érkezett, amelyet a fiatalok tennének fel Ferenc pápának. Ferenc pápa nem volt jelen, de a melegekről, a politikáról és a pedofíliáról szóló kérdéseket jezsuita atyák és az általunk megkérdezett CHATGPT próbálta megválaszolni.
Internetes játékokon keresztül ismerkedett össze velük, azt hazudta, hogy velük egyidős.
Tragédia lett abból, hogy a lengyel közrádió riportere beazonosította egy pedofilügy áldozatait, mert ellenzéki sunyítást gyanított.
B. Zsolt nemrég még pedagógiai asszisztensként dolgozott.
A videót azóta eltávolították.
Mit tesz egy anya, ha kiderül, hogy kiskorú lányát molesztálja az élettársa? És akkor, ha a férfi a falusi lelkész fia?
A kislány sokáig nem szólt az édesanyjának, mert a férfi megtiltotta neki.
A Film & Music Austria elítéli Florian Teichtmeistert, de ő „nem a »Fűző«, és ezt az egyént szigorúan el kell választani a rendező, Marie Kreutzer és a csapat kiemelkedő művészi teljesítményétől”.
Kíváncsiságból nem lehet keresgélni, a szülők csak célirányosan indíthatnak adatigénylést.
A Kúria helyben hagyta a másodfokú ítéletet arra hivatkozva, hogy a Magyar Nemzet újságírója csak a véleményét nyilvánította ki a Labriszról, és Magyarországon véleménynyilvánítási szabadság van.
S. Rezső Mexikóban bujkált az elévülésig, majd visszatért Magyarországra, ahol háziorvosként kezdett praktizálni.
A pap arról is beszélt, hogy már nem gyógyszerfüggő, és szerinte kiutálták a gyülekezetből.
Egy 15 éves lány részvételével. Most zárult le a nyomozás a 2021-es eset után. A nőt tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére, felbujtóként elkövetett szexuális erőszak elkövetésével vádolják.
A férfi iskolába vitte kilencéves kislányát, a hazafelé vezető úton bántalmazta és szexuális erőszakot követett el ellene.