tarifareform

Orbán Kréta-üzenetben promózza a közlekedési tarifareformot

Nem először üzent a szülőknek a rendszeren keresztül.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Közel 40 százalékkal több vármegye- és országbérletet adtak el március első hetében, mint február elején

A MÁV szerint az új tarifarendszer a korábbinál több utas számára képes vonzó alternatívává tenni a közösségi közlekedést.

Benics Márk
közlekedés

1044 kilométert vonatoztam a Magyarország24 napijeggyel

Március 1-je óta az új napijeggyel az ország összes, nem helyjegyköteles vonatán utazni lehet. A maximumot akartam kihozni a jegyből, így 18 óra alatt 10 megyében fordultam meg vele. Meglepetésemre minden a tervem szerint alakult.

Molnár Kristóf
közlekedés

Lázár szerint a magyar közlekedés legnagyobb problémáinak megoldására az a garancia, hogy „akárcsak a tehervonatot, őt is nehéz megállítani"

Az építési és közlekedési miniszter bemutatta az új közlekedési tarifarendszert. A magyar közlekedés legégetőbb kérdéseinek megoldására azonban továbbra sincsenek megoldásai, csak ígéretei.

Molnár Kristóf
közlekedés

Nem teszi jobbá a közlekedést, de a politikai célokat kiszolgálja Lázár tarifareformja

Lázár János közlekedési miniszter első nagyobb intézkedése lép életbe, március 1-jén megújul a magyar közlekedés tarifarendszere. Sokaknak olcsóbb lesz az utazás, de emiatt az állam bevételektől fog elesni. A tarifareformról Spohn Mártonnal, a Közlekedő Tömeg alelnökével beszélgettünk.

Molnár Kristóf
podcast

Megjelentek az új közlekedési tarifarendszer első részletei

De még nincs minden kérdés tisztázva.

Molnár Kristóf
közlekedés

Vitézy-reakció Lázár bejelentésére: Értékelhetetlen ajánlat és brutális áremelést jelentő tarifareform

A volt közlekedési államtitkár szerint Budapest közlekedése a két politikai oldal pártpolitikai játszmájának áldozata.

Haász János
belföld

Lázár János: Mindegy, hogy Karácsony, Vitézy vagy az LMP, csak valaki fizessen

Az építési és közlekedési miniszter bejelentett egy 700 milliárdos debreceni fejlesztési csomagot, valamint számos részletet elmondott az új tarifarendszerről is. Karácsony Gergelynek pedig ajánlatot tett a BKK-bérletek ügyében.

Molnár Kristóf
közlekedés

Lázár Jánosnak márciusig kell kidolgoznia az új tömegközlekedési tarifarendszert

Erről kormányhatározat jelent meg szerdán.

Haász János
belföld

Lázár János: Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformja készül

Az építési és közlekedési miniszter azt szeretné elérni, hogy 65 év felett és 14 év alatt mindenki ingyen utazhasson Magyarországon.

Botos Tamás
közlekedés