Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint 300 ezer vármegye- és országbérletet és több mint 20 ezer napijegyet vásároltak, közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel szombaton.
Az értékesítés február első hetének adataival összevetve 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy az új tarifarendszer a korábbinál több utas számára képes vonzó alternatívává tenni a közösségi közlekedést Magyarországon, írja a közlemény.
A március 1-jével indult új rendszerben a megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből 315 ezret váltottak az utasok, ezek kétharmada vármegyei bérlet volt. Ennél a típusnál a MÁV szerint a BKK járatain is elfogadott Pest vármegyei bérlet okozta a növekedést. A teljesen új Magyarország24 és Vármegye24 napijegyekből közel 20 ezret adtak el. A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta összességében már több mint 5,6 millió fogyott.
A Magyarország24 napijegyet Molnár Kristóf ki is próbálta, összesen 1044 kilométert vonatozott. 18 óra alatt 10 megyében fordult meg vele, és meglepetésére minden a terv szerint alakult.
Lázár János közlekedési miniszter első nagyobb intézkedése lép életbe, március 1-jén megújul a magyar közlekedés tarifarendszere. Sokaknak olcsóbb lesz az utazás, de emiatt az állam bevételektől fog elesni. A tarifareformról Spohn Mártonnal, a Közlekedő Tömeg alelnökével beszélgettünk.
Március 1-je óta az új napijeggyel az ország összes, nem helyjegyköteles vonatán utazni lehet. A maximumot akartam kihozni a jegyből, így 18 óra alatt 10 megyében fordultam meg vele. Meglepetésemre minden a tervem szerint alakult.