Az iráni légierőnek csak pár tucat repülőgépe van: orosz típusú sugárhajtású harci gép és elavult amerikai modellek, amiket még az 1979-es iráni forradalom előtt szereztek be.
A bukaresti média kémballonról írt, de ezt a román védelmi minisztérium nem erősítette meg.
Ez is jóval kisebb az első kémballonnál, és erről sem tudni, pontosan micsoda.
Megajándékozta a brit parlament házelnökét egy pilótasisakkal, a szabadság jelképeként.
A MiG-29-eseket elvileg izraeli F-16-osokkal, svéd Gripenekkel vagy francia Mirage-okkal lehetne helyettesíteni, de az ügyletet a parlamentnek jóvá kell hagynia, csakhogy az most nem ülésezik, és április 2-án megint választásokat tartanak.
Egyensúlyozva próbálják támogatni az ukránokat.
Amerika eddig ódzkodott a vadászgépek szállításától.
A kínai haditengerészet hajóit is láttak a szigetország körül.
De miért?
2030-ban indulhat meg a gyártása a gépnek, amit az F-35-ösök és az Eurofighterek riválisának szánnak.
Összesen harminchat kínai vadászgépről és bombázóról számolt be a tajvani hadsereg.
A hivatalos magyarázat szerint meghibásodás miatt.
Felszállás közben lángra kapott az egyik hajtómű.
Annyira rossz, hogy már jó - sok más akciófilmre igaz, de az 1986-os Top Gunt külön kiemelte, hogy közben komolyan is akarta venni magát. A 2022-es Top Gun: Maverick már meg sem próbálja ezt, mégis szórakoztató az elejétől a végéig.
Felszálltak a vadászgépek, de a repülőeszköznek már csak hűlt helyét találták.