• 2025. július 12.: Oroszország 597 drónt és 26 cirkálórakétát indított főként Nyugat-Ukrajna városai – Lviv, Luck és Csernyivci – ellen. Az ukrán légvédelem szerint sikerült 25 rakétát és 319 drónt megsemmisíteniük, míg 258 drónt elektronikai zavarással hatástalanítottak.
• 2025. július 9. Oroszország 728 iráni Shahed-típusú drónt és 13 rakétát (köztük több cirkálórakétát) indított Ukrajna ellen. A célpontok között volt Luck és Ternopil is. Az ukrán hadsereg közlése szerint 741 beérkező eszközből 718-at sikerült semlegesíteni, beleértve az összes cirkálórakétát.
• 2025. június 29.: Ebben a hullámban az oroszok összesen 537 légi támadóeszközt vetettek be, köztük 477 drónt vagy csali célpontot és 60 rakétát (ballisztikus és cirkáló típusokat egyaránt). Az ukrán védelem 249 rakétát lelőtt, további 226 eszközt pedig elektronikai úton zavartak meg. A támadások Lviv, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Herszon régiókra koncentrálódtak.

Az elmúlt időszakban néhány naponta olvashatjuk „a háború eddigi legnagyobb légitámadását indította Oroszország” című cikkeket, kis túlzással minden éjjel egyre több drón és rakéta száll Ukrajna (és egyébként Oroszország) irányába. Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója brutális figyelmeztetőként szolgál mindenki számára, tragikus képeken látni nap mint nap a már számszerűsíthetetlen emberi és anyagi veszteséget. A szomszédban egyértelműen látszik, milyen következményei vannak, ha egy ország sebezhető az ellenséges rakétatámadásokkal szemben.

De mi van akkor, ha nemcsak egy ország, hanem egy teljes kontinens nem tudja megvédeni magát a rakétáktól?

2022 februárja óta több mint ezer ballisztikus és cirkálórakétát indított Oroszország – ezek közül sok nukleáris robbanófejek hordozására is képes –, melyek civil és katonai infrastruktúrát egyaránt célba vettek. Moszkva célja ezekkel a rakétazáporokkal nemcsak a fizikai rombolás és a félelemkeltés a polgári lakosság körében, hanem a politikai nyomásgyakorlás, Ukrajnára és a nemzetközi közösség ukránokat támogató tagjaira egyaránt.

A közeljövőbeli orosz támadásra számító európai országok pedig sürgősen igyekeznek megoldást találni a problémára, miközben a rakétaképességek és a légvédelem területén létfontosságú partnernek számító Egyesült Államokkal való együttműködés finoman szólva is egyre kiszámíthatatlanabbá válik, az USA több alkalommal, változatos stílusokban kinyilvánított elvárása, hogy Európa vállaljon nagyobb szerepet a saját védelmében.

A megváltozott biztonsági környezet mellett az ukrán városokat érő mindennapos rakétacsapások, valamint az orosz hadiipar egyre nyilvánvalóbb tömegtermelési képessége is arra késztette az európai és NATO-vezetőket, hogy újragondolják a biztonsági felfogásukat. A NATO ma már nem csupán hagyományos vagy nukleáris elrettentésben gondolkodik, hanem olyan átfogó stratégiai válaszban, amelynek része a rakétavédelem, a hosszú hatótávolságú csapásmérő képességek kiépítése, a hadiipar felpörgetése, valamint a gyors és rugalmas politikai döntéshozatal biztosítása is.Kevés területen ilyen látványos a lemaradás, mint a rakétáknál: Európa messze el van maradva mind támadó, mind védelmi kapacitásokban.

Egyre durvábban pörög az orosz rakétagyártás

A rendelkezésre álló adatok szerint Oroszország jelenleg évente 840 és 1020 közötti rövid- és közepes hatótávolságú rakétát gyárt, ami jelentős növekedést jelez a 2024 decemberében közzétett legutóbbi becslésekhez képest.

Ukrán információk szerint Moszkva jelenleg havonta 60–70 Iszkander-M (ez a rakéta ballisztikus változata) és 10–15 hiperszonikus Kinzsal rakétát gyárt. Ez nagy ugrás: 2024 májusában még csak 40 Iszkander-M-ről, áprilisban pedig 4–5 Kinzsalról számoltak be. A gyártás a legalacsonyabb becslések szerint körülbelül 66%-kal, a legmagasabb becslés szerint durván 89%-kal emelkedett. A rövid hatótávolságú ballisztikus rakétából pedig 15–40 százalékkal gyárthatnak többet. Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok független forrásból nem ellenőrizhetők. Ugyanakkor az orosz haderővel kapcsolatos információgyűjtés terén az ukrán katonai hírszerzés, a HUR kifejezetten erős képességekkel és kiterjedt humán hírszerző hálózattal rendelkezik Oroszországon belül. Ráadásul a szakértők szerint az orosz rakétagyártó kapacitások látható bővítése és az egy hónap alatt bevetett ballisztikus rakéták számának növekedése is alátámasztja a becslések hitelességét.

A kereslet és a kínálat problémái Európában

Az európai országok néhány kifinomult, de korlátozott számban rendelkezésre álló légvédelmi rendszerre támaszkodnak, elsősorban az amerikai gyártmányú Patriot vagy a francia–olasz SAMP/T elfogórendszerekre. Ezek viszont rendkívül drágák – darabonként 2–4 millió dollárba kerülnek –, és egész egyszerűen nincs belőlük elég, Európa nem rendelkezik a jelenlegi orosz rakétatermeléssel arányos védelmi eszközökkel.

Ha a HUR adatai pontosak, akkor Oroszország jelenlegi ballisztikusrakéta-gyártása már meghaladja a Patriot rendszerekben használandó (PAC-3 MSE) elfogórakéták összesített éves termelését, amely Európa nagy részén az elsődleges ballisztikus rakétaelhárító eszköz. A Lockheed Martin ezt a gyártási számot szeretné 2027-re évi 650 darabra növelni.

A jelenlegi gyártási előrejelzések szerint 2027-re az Egyesült Államok, Japán és Németország együttesen évi 1130 elfogórakétára növelhetik a termelésüket, ez a szám 2029-re 1470 darabra emelkedhet. Bár a jövőben az elfogórakéták termelése meghaladhatja az orosz rövid- és közepes hatótávú rakétákét, ez több okból sem oldja meg Európa problémáit.

• Először is, a Patriot globális termék – az USA, a Közel-Kelet, Ázsia is versenyez érte –, így az európai országok csak az éves gyártás durván 45–55%-át kaphatják meg.
• Másodszor, az európai készletek kimerültek, elsősorban azért, mert a fegyverkészletek jelentős részét átadták Ukrajnának. Az új megrendelések teljesítése lassú: például a 2024-es közös NATO-rendelés (ezer PAC-2 GEM-T rakéta) első szállítása 2027-ben várható, a teljesítés 2033-ra fejeződik be.
• Harmadszor, még a sok szakértő által leghatékonyabbnak tartott Patriot-rendszer működése sem hibátlan: akkor lehet 90% feletti elfogási arányt biztosítani, ha célonként 2–3 rakétát is felhasználnak. Ez azt jelenti, hogy ha Európa évente 400–500 elfogórakétát tud vásárolni, nagy valószínűséggel azokkal valójában „csak” 200–250 ballisztikus rakétát lehet biztosan megsemmisíteni, feltéve, hogy máshol nem használják őket, például cirkálórakéták vagy drónok ellen, ahogy Ukrajnában gyakran előfordul.