Meg még egy csomó más adatot is.
Tavaly nyáron lendületből próbálta lenyomni a Fidesz a független igazságszolgáltatást, de nem sikerült a dolog. Csavaros tervet eszeltek ki, hogy mégis érvényesíteni tudják az akaratukat.
Azt már korábban is kimondták, hogy a tao közpénz, most konkrétan a Puskás Akadémia ügyében is döntöttek.
Az Alkotmánybíróság nem fogadta el egy magánszemély alkotmányjogi panaszát.
A Btk. szerint a hatóanyag-tartalmat vizsgálva a „hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának” mértékét veszik alapul, nincs konkrét számszerűsítés. A büntetőbírák szerint ez kizárólag önkényes értelmezést tesz lehetővé. Az Ab szerint jó ez így.
Mikonya György elmondása szerint egy személlyel szemben valóban sérelmet követett el, de azért már régen bocsánatot kért.
Az Alkotmánybíróság szerint indokolatlanul avatkoztak be a közmunkások magánszférájába, nekik sem írhat elő életvezetési szabályokat az önkormányzat.
A Szegedi Tudományegyetem rektora megfosztotta a tisztségétől, de a hallgatói önkormányzat bírósághoz fordult.
A civil szervezet szerint Paks II úgy kapta meg a hatóságok engedélyét, hogy súlyos kérdésekre nem adtak megnyugtató választ. Fellebbezésüket a hazai bíróságok formai okokra hivatkozva dobták vissza, most nemzetközi bírósághoz fordulnak.
Apróságnak tűnő eljárási szabályok átalakításával kerülhetnek a kormány irányába nyitottabb bírákhoz a menekültekkel kapcsolatos eljárások.
A Facebook jogtanácsosát hallgatták meg az amerikai szenátusban, elsősorban az orosz befolyásolási kísérletek miatt.
A bíróság szerint a kertet sem lett volna joga bezáratni Józsefvárosnak "településkép-védelmi" gondok miatt.
A törvény 2013-tól azt írta elő, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. Az Alkotmánybíróság egyetért. Stumpf István alkotmánybíró nem.
Margot Wallström svéd külügyminiszter például arról beszélt, hogy az európai vezetők egyik találkozóján kezdte el tapogatni a combját az asztalszomszédja.
A Magyar Nemzet forrása szerint csak ő aratott ekkora sikert a bírótársak körében.