szivek norbert

Vaszily Miklós váltotta Szivek Norbertet a Magyar Golf Szövetség élén

Vaszily volt korábban az Index és az Origo vezérigazgatója is, azóta a kormányzati médiabirodalom kulcsembere.

Sarkadi Zsolt
sport

Távozik az MVM kommunikációs igazgatója, aki véletlenül elárulta, hogy Rogánék minisztériuma hagyta jóvá a CÖF félmilliárdos támogatását

Bentzik Réka havi 2,4 milliót keresett, miközben az MVM-et tulajdonló vagyonkezelő igazgatójának, Szivek Norbertnek a menyasszonyaként került a céghez.

Horváth Bence
bűnügy

Egy panamai kézben lévő, szlovákiai székhelyű, frissen alapított cégnél kötött ki az MVM ötmilliárd forintos megbízása

A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló erre az ügyre hivatkozva nem írta alá az állami energetikai cég éves beszámolóját.

Horváth Bence
bűnügy

Nem volt vevő a koporsógyárra az MNV aukcióján

Augusztus 31-én távozik Szivek Norbert az MNV éléről, előtte kiárusítást tartottak.

Boros Juli
gazdaság

Távozik az MNV éléről Szivek Norbert

Miután napközben kikaptak alóla párat a legnagyobb állami vállalatok közül.

Albert Ákos
POLITIKA

Szivek Norbert a Malév GH vezetőjének: Te ilyen önkéntes rendőr vagy?

Egy hangfelvétel szerint az MNV vezére nagyon csúnyán kiosztotta a Malév GH vezetőjét, csak mert az a GVH-hoz fordult egy tiltott együttműködés ügyében.

Boros Juli
gazdaság

A NER kiment Pinkre

Idén is kiborult a VIPes vödör, és elsült a VIPágyú: Matolcsy Ádámtól Tiborcz Istvánon át Rogán Cecíliáig mindenki felvonult a Sziget VIP-szekcióban, aki hozzátesz valamit a NER csillogásához.

plankog
ÉLET

Nyomozni kezdett az ügyészség a Pollack Mihály téri mélygarázs miatt, amit háromszoros áron vett meg az állam

Egy luxemburgi hátterű cég több mint kétmilliárdot szakított az üzleten.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A biciklisek nem használhatják a vizes vébére elkészült biciklishidat, de a Szivek Norberthez köthető lakóparkot pofátlanul népszerűsíthetik rajta

Legalább egyértelmű, hogy ki járt jól a feleslegesnek tűnő 400 milliós beruházással. Nem az adófizetők.

Haszán Zoltán
sport

Tilos biciklizni a vizes vb-re épült biciklihídon, aminek egyébként sincs semmi értelme

424 millióért megérte.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Fürjes Balázs elárulta, 263 milliárdot sem sajnáltak volna a vizes világbajnokságra

Ezért aztán a 130 milliárd (ami valójában legalább 170) egy elhanyagolható összeg. "Sehonnan nem kellett elvonni egy fillért sem."

kasnyikm
sport

Időre elkészült a híd, amely összeköti a nemzeti vagyonkezelő vezetőjének épülő lakóparkját a Duna Arénával

Értelmes funkciója nincs nagyon, de pont a Szivek Norberthez köthető lakópark kapujához vezet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elnök felszámoltatja offshore cégét

A havi 7,5 milliót kereső Szivek Norbert eddig nem tartotta összeegyeztethetetlennek svájci cégét az állami pozíciójával.

Botos Tamás
gazdaság

Havi 7,5 millió: a vagyonkezelő igazgatója hat helyről kap fizetést

És még így van olyan tisztsége Szivek Norbertnek, amiért nem vesz fizetést.

Botos Tamás
politika

Nem, nem a nemzeti vagyonkezelő vezetőjének épülő lakóparkja miatt építettek hidat félmilliárd forint közpénzből, dehogy is

Á, pff, dehogy! Szó sincs róla.

kasnyikm
gazdaság