Barack Obama amerikai elnök továbbra is azért harcol, hogy a Kongresszus is elfogadja az Iránnal kötött megállapodást, ami az iráni atomprogram békés mederbe terelését írja elő az állam elleni külföldi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. A megállapodás az Obama-kormányzat egyik legnagyobb sikere, több hónapos tárgyalások eredménye.
A szerződés legnagyobb ellenzője, Izrael viszont attól fél, hogy Irán megkerüli majd az előírásokat, és katonai célokra fejleszti tovább atomprogramját, ez pedig elsősorban a zsidó állam ellen irányul majd. Benjamin Netanjahu kormánya meg is tesz mindent azért, hogy megtorpedózza a megállapodást, maga a zsidó miniszterelnök is a tervezet ellen beszélt a Kongresszusban, és azóta is több csatornán igyekeznek befolyásolni a képviselőket és szenátorokat, hogy szavazzanak a megállapodás ellen.
Obama igen-kampányában azt hangsúlyozza, hogy az iráni megállapodás elvetése vagy elfogadása a háború és a béke közötti választás.
Az elnök szerint aki az elutasításra szavaz, a háborúra szavaz.
Netanjahu szerint ez nem igaz, ő azt mondja, pont a megállapodás elfogadása vezethet inkább háborúhoz. (BBC)