Nem hallgatja ki a rendőrség Kubatov Gábort a Nemzeti Választási Irodát elfoglaló kopaszok ügyében

POLITIKA

Év eleje óta szépen fejlődik a közügyekben akciózó kopasz izomemberek és a rendőrség viszonya.

Izomemberek a Nemzeti Választási Iroda előterében 2016. február 23-án

Az már februárban, a Nemzeti Választási Irodánál látszott, hogy nem avatkoznak közbe, még ha nyilvánvaló törvénysértés történik is a szemük előtt. Ehhez tartották magukat később, például júniusban, az Erzsébet téren is. Tegnap a városligetben már

„Bazmeg, mikor fogtok intézkedni??4!!4!?!”

kiáltással utasította a rendőröket a biztonsági csapat egyik tagja.

Biztonsági őr a Városligetben 2016. július 6-án

Ilyen előzmények után talán nem meglepő, a tiltakozók kezét törő, választást csaló csapatokon túli arcokkal végképp nincs kedve foglalkozni a hatóságnak.

Azt ma is biztosan lehet tudni, hogy idén február 23-án kopasz izomemberek szállták meg a Nemzeti Választási Iroda épületét, hogy aztán fizikailag akadályozzák meg az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy népszavazást kezdeményezzen a kötelező vasárnapi zárva tartás ellen.

Még aznap kiderült, hogy a kopaszok csapatából többen dolgoztak a Kubatov Gábor fideszes pártigazgató vezette FTC biztonsági szolgálatának. Ezt később Kubatov sem tagadta, azt mondta, hogy

akik az irodánál megjelentek, a Fradi Security alvállalkozói voltak, „dolgoznak még ezer helyen”.

Azt is elmondta, hogy a rendőrség őt nem kereste meg, de ha megkeresik, szívesen segít nekik.

Kubatov Gábor előadást tart a Nagykörúti Polgári Esték rendezvénysorozaton

Kubatov azért is lehet fontos szereplője a történetnek, mert a kopaszokon túl az „ellennépszavazást” benyújtó Erdősi néni segítője is köthető hozzá, meg hát egyáltalán, a Fidesznek állt érdekében megakadályozni az MSZP népszavazását. Ez akkor is így van, ha egyébként a Kúria döntése miatt a kormány aztán visszavonta a kötelező vasárnapi zárva tartást.

Szóval Kubatov sok szempontból fontos figurának látszik. De nem a rendőrség szerint.

ƒ„Az eddig lefolytatott nyomozás adatai alapján az eseményben szerepet játszó személyek kiléte ismert, Kubatov Gábor tanúkihallgatásától nem várható semmilyen azt ügy érdemét érintő releváns adat, vagy információ beszerzése, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint az indítvány elutasításáról határoztam.”

Ezt a rendőrség írta az MSZP-s Nyakó Istvánnak, miután azt kezdeményezte, hogy hallgassák meg Kubatovot az ügyben.

A válaszból az is kiderül, hogy ismerik a kopaszokat, ami jó hír, mert május elején még Nyakótól kértek személyleírást róluk, mikor az MSZP-s politikust hallgatták ki.

Így viszont, hogy „az eseményben szerepet játszó személyek kiléte ismert”, még kevésbé érthető, hogy miért húzódik hónapok óta a nyomozás. A befejezés első határideje július 1-re volt kitűzve, ezt aztán most szeptember 1-re tolták el. Gyanúsítottat egyelőre még nem hallgatta ki.

Gulyás Márton a bíróság előtt 2016. márciusában

Összehasonlítás képen amikor a kopaszok akciójának másnapján, Gulyás Márton megpróbálta leszerelni a Nemzeti Választási Iroda tábláját az épület homlokzatáról a történtek miatti tiltakozásként, akkor őt a helyszínen elkapták a rendőrök és egy hónapon belül el is ítélte a bíróság garázdaság miatt.

Kapcsolódó cikkek

Gulyás Mártont elítélte a bíróság, egy évre próbára bocsátották

Az NVI épületéről táblákat letépő aktivistá ácskalapácsát is elkobozza a bíróság.

Horváth Bence
jog

Végignézték a rendőrségen a Választási Irodánál készült videókat, majd megkérdezték, hogy tud-e személyleírást adni a kopaszokról

Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy 15-20 verőember megpróbálta elcsalni a vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazást. A nyomozás még másfél hónapig mehet, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Nyakó István hat órán át kérdezgették.

erdelyip
bűnügy

A helyszínre érkező rendőrök nem láttak semmit, ami miatt intézkedniük kellett volna a Nemzeti Választási Irodában

Ahol ugye kopasz biztonsági emberek akadályoztak egy politikust, hogy népszavazást kezdeményezzen.

Herczeg Márk
bűnügy

Taxitársaságok háborújában vethették be a Választási Iroda kopaszait tegnap este az Erzsébet téren

Most nem egy ellenzéki képviselőt kellett akadályozniuk, hanem egy taxitársaság autóit.

erdelyip
bűnügy

A Liget-projekt biztonsági őre a rendőröket sem kímélte

TCS magából kikelve kéri számon a kisrendőrt, hogy miért nem intézkedik. Pedig éppen azt csinálja.

Tbg
Budapest

Akkorát ütött a Liget kopasza Gulyás Márton kezére, hogy meg kellett műteni

Az aktivista egy vásznat akart leszedni a kerítésről, hogy a tüntetők belássanak a lezárt területre. Egy sisakkal ütöttek rá, levált egy darab csont a kisujjából. Ez súlyos testi sértés.

plankog
politika

Mostantól azt is el lehet képzelni a Fideszről, hogy komplett választásokat csal el

A népszavazási balhéról olyan felvétel került nyilvánosságra, ami nem hagy semmilyen kétséget.

Bede Márton
POLITIKA

Itt a legfontosabb 26 másodperc a Nemzeti Választási Iroda térfigyelő kamerájának felvételéből

A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Nézze meg, hogy mi történt, és döntse el, hogy igazuk van-e!

erdelyip
bűnügy

Kubatov Gábor fradista magánhadseregének emberei is ott voltak a választási irodánál

Korábban Fradi Security-s mellényben pózoltak a kedden népszavazást kezdeményezők.

Bede Márton
POLITIKA

Kubatov Gábor, az ember

A Fidesz-alelnök és Fradi-vezér részese volt a 2002-es tömeges rosszullétnek – derült ki a Nagykörúti polgári esteken, ahol megható családi pillanatairól, a legalitás határát súroló kampánymódszereiről, és persze a migránsokról mesélt. A lényeg: emberi – túlságosan is emberi ember ő.

Herczeg Márk
POLITIKA

Osztálytársak voltak a fideszes-fradista Kubatov titkára és a tegnap a Népszavazó Nénit kísérgető fiatalember

Még annál is egyértelműbb a kapcsolat a Fidesz és a keddi népszavazási botrány közt, mint eddig gondoltuk.

Bede Márton
politika

Ezért jó a kormánynak, amit Népszavazási Lászlóné csinál

Ha az MSZP indít népszavazást a vasárnapi boltzárról, abból szinte csak rosszul jöhet ki a Fidesz. Inkább megéri nekik a kopaszokkal és a nénivel bábozni.

erdelyip
POLITIKA

Már régen azon tanakodtak, hogy mi legyen a boltzárral, amikor Orbán, Lázár és Kovács is magabiztosan állították, hogy marad

Rogán Antal beszélt róla, hogy már a Kúria döntése előtt, a múlt hétfői kormányülésen megkapták a feladatot.

erdelyip
POLITIKA

Senkit nem hallgattak ki egyelőre gyanúsítottként a kopaszok választási irodás balhéja miatt

A nyomozást meghosszabbították szeptember 1-ig. Kubatov Gábort még tanúként sem kérdezték ki.

Horváth Bence
bűnügy