A 444 is átvette az Index tudósítását arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda – amit a Magyar Helsinki Bizottság perelt be jó hírnév megsértéséért – a bíróságon azzal védekezett, hogy a nemzeti konzultáció egyik tételmondatának nincs köze az alatta lévő magyarázó szöveghez, ami amúgy is csak vélemény.
A Rogán minisztériuma alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ rövidesen emailt küldött, amiben azt írták, a cikkben téves információ szerepel, de semmit sem cáfoltak, hanem a Helsinki szapulása mellett azt írták: „Téves információ jelent meg a Helsinki Bizottság által a nemzeti konzultáció ügyében indított perrel kapcsolatban. A cikk állításával szemben a Kormány határozott álláspontja, hogy a kérdőíveken szereplő mondatok mindegyike tényeken alapul, és ezt a kabinet dokumentumokkal is alátámasztja. Kereseti kérelmében maga a Helsinki Bizottság is elismeri, hogy a konzultációban szereplő idézetek valós tények, ők sem cáfolják, hogy az idézetek tőlük származnak.”
Csakhogy attól még, hogy a kérdőíven szereplő mondatok mindegyike „tényeken alapul”, még jelentheti azt, hogy azok, amik tényeken alapulnak, valójában vélemények.
Néhány órával később viszont már egy második levél is jött, miközben mi a kérdéseinkre rendre nem szoktunk választ kapni Rogánéktól. Az ügyvédi levélben azt kérik, töröljük a cikkből ezt – az egyébként legfontosabb – mondatot, mert az szerintük a tárgyaláson nem hangzott el:
„A Miniszterelnöki Kabinetiroda ügyvédje ugyanis arról beszélt, hogy a tételmondatnak és az alatta lévő szövegeknek nincs köze egymáshoz, sőt a »magyarázó« szöveg csak vélemény.”
Ugyan az elhangzottakról hangfelvétel nem készülhetett, de a minisztérium jogi képviselőjének állításával szemben a helyszínen lévő újságírók ezt írták:
Persze érthető a minisztérium érvelése: jogilag jó szöveg, ha bejön, nem kell fizetni a Helsinki Bizottságnak sérelemdíjat, csakhogy közben ezzel azt bizonyíthatják be, hogy a nemzeti konzultációval a kormány a saját véleményéről, nem a tényekről kérdezi ki az állampolgárokat.
Az majd a bírósági jegyzőkönyvből kiderül, hogy mondott-e ilyesmit a minisztérium ügyvédje, egyelőre viszont hiába állítja, hogy nem, minden az ellenkező irányba mutat.
Tehát a kormány bevallottan nem a tényekről, hanem a saját véleményéről kérte ki az emberek véleményét.
Igaz történet.